Megtörténtek az első hivatalos nyilatkozatok a négy európai vezető kijevi látogatása után.
👉Emmanuel Macron francia elnök szerint mind a négy ország - Franciaországon kívül Németország, Olaszország…

Általában a rendőri munka változatosságát, érdekes oldalát mutatjuk meg nektek. Most azonban egy olyan történetről írunk, ami a legnehezebb, legsötétebb részét szemlélteti. Ami nem csak fizikailag, de pszichésen is iszonyatosan megterhelő. Különösen akkor, ha minden küzdés és elszántság ellenére a végén veszítünk.
Horvátországban, az eszéki kórházba beszállítottak egy horvát állampolgárságú, 31 éves nőt, aki vélhetően egy nappal korábban, Magyarországon megszülte gyermekét és otthagyta a csalitosban. Ellentmondásos információi ellenére kollégáink a horvát társszervekkel együtt kiderítették, merre keressék az újszülöttet. Az óriási szerencsének és rendőreink elszántságának köszönhetően épp időben találták meg a magára hagyott babát, akit a – nem mellesleg – orvosi végzettséggel rendelkező kollégánk a helyszínen stabilizált a mentők, illetve a neonatológiai kocsi kiérkezéséig. Az ellátást követően mentőhelikopter segítségével kórházba szállították az újszülöttet, ahol azonban minden orvosi erőfeszítés ellenére később elhunyt.
Megtörténtek az első hivatalos nyilatkozatok a négy európai vezető kijevi látogatása után.
👉Emmanuel Macron francia elnök szerint mind a négy ország - Franciaországon kívül Németország, Olaszország…
Indul a Budapesti Vizes VB!
5 év után ismét Magyarország rendezi meg a vizes sportok világbajnokságát!
A leglátványosabb programmal, a szinkronúszással indul a 19. Fina Világbajnokság, amelynek…
A Michael Gahlernek címzett cikkem megosztása a Facebook szerint gyűlöletbeszédnek minősült. Ezért a bejegyzéseim elérést korlátozták.
Remek dolog a szólásszabadság!
A napokban átlépi az illegális határátlépők száma a százezret. Idén már több mint 97 ezer illegális migránst tartóztattak fel a magyar hatóságok, míg tavaly eddig időarányosan csak 42 ezret. Ez azt…
👉🏜️Ma van az elsivatagosodás és az aszály elleni küzdelem világnapja. Nemcsak a rászoruló közösségeket, Földünket is védenünk kell, a kettő sok esetben nem elválasztható egymástól.
Megvizsgáltuk a brüsszeli kritikákat: védhető a benzinárstop.
Grover Norquist amerikai adószakértő: Magyarország bölcsen teszi, ha elutasítja a globális minimumadóra vonatkozó javaslatot.
️
Nem fegyverszállítással, nem a háború támogatásával, hanem békekötéssel lehet a legeredményesebben fellépni az infláció ellen.
Ismét hazugsággal hergelte az embereket a baloldali Népszava: nem lesz leépítés a kormányhivatalokban!
️Elrajtolt a Budapesti Vizes VB!
5 ev utan ismet Magyarorszag rendezi meg a vizes sportok vilagbajnoksagat!👍️HAJRÁ MAGYAROK
️