Indul a Budapesti Vizes VB!
5 év után ismét Magyarország rendezi meg a vizes sportok világbajnokságát!
A leglátványosabb programmal, a szinkronúszással indul a 19. Fina Világbajnokság, amelynek…

Megtörténtek az első hivatalos nyilatkozatok a négy európai vezető kijevi látogatása után.
👉Emmanuel Macron francia elnök szerint mind a négy ország - Franciaországon kívül Németország, Olaszország és Románia - támogatni fogja Ukrajna EU-tagjelölti státuszát, amelyről a napokban dönthet az Európai Bizottság, illetve az Európai Tanács.
️A tárgyalásokat követően újabb fegyverszállításokat is bejelentettek, Franciaország további 6 CAESAR önjáró tarackot ad át Ukrajnának. Ebből a típusból korábban 12 került már az országba.
️ Megtörténtek az első hivatalos nyilatkozatok a négy európai vezető kijevi látogatása után.
Emmanuel Macron francia elnök szerint mind a négy ország - Franciaországon kívül Németország, Olaszország és Románia - támogatni fogja Ukrajna EU-tagjelölti státuszát, amelyről a napokban dönthet az Európai Bizottság, illetve az Európai Tanács.
Olaf Scholz német kancellár arról nyilatkozott, hogy Németország Moldova esetében is hasonló álláspontot képvisel. A korábbi hírek alapján vélhetően ez a többi országra is igaz.
Ukrajna február végén, Moldova pedig - Grúziával együtt - március elején adta be csatlakozási kérelmét. Az utóbbi napokban a sajtóban olyan hírek jelentek meg, miszerint Ukrajna és Moldova megkaphatja a tagjelölti státuszt, Grúziával szemben azonban még vannak fenntartásai az európai vezetőknek. Ez a lehetőség kiváltotta Tbiliszi felháborodását, és kisebb diplomáciai szóváltáshoz is vezetett Ukrajna és Grúzia között.
A tagjelölti státusz azonban vélhetően inkább szimbolikus jelentőséggel bír, korábban több nyugat-európai állam vezetője is közölte, hogy Ukrajna csatlakozása az Unióhoz akár évtizedekig is eltarthat. Gondoljunk csak Törökországra, amely már 1999-ben megkapta a tagjelölti státuszt, csatlakozására azonban azóta sem került sor.
A tárgyalásokat követően újabb fegyverszállításokat is bejelentettek, Franciaország további 6 CAESAR önjáró tarackot ad át Ukrajnának. Ebből a típusból korábban 12 került már az országba.
Indul a Budapesti Vizes VB!
5 év után ismét Magyarország rendezi meg a vizes sportok világbajnokságát!
A leglátványosabb programmal, a szinkronúszással indul a 19. Fina Világbajnokság, amelynek…
A Michael Gahlernek címzett cikkem megosztása a Facebook szerint gyűlöletbeszédnek minősült. Ezért a bejegyzéseim elérést korlátozták.
Remek dolog a szólásszabadság!
A napokban átlépi az illegális határátlépők száma a százezret. Idén már több mint 97 ezer illegális migránst tartóztattak fel a magyar hatóságok, míg tavaly eddig időarányosan csak 42 ezret. Ez azt…
👉🏜️Ma van az elsivatagosodás és az aszály elleni küzdelem világnapja. Nemcsak a rászoruló közösségeket, Földünket is védenünk kell, a kettő sok esetben nem elválasztható egymástól.
Megvizsgáltuk a brüsszeli kritikákat: védhető a benzinárstop.
Grover Norquist amerikai adószakértő: Magyarország bölcsen teszi, ha elutasítja a globális minimumadóra vonatkozó javaslatot.
️
Nem fegyverszállítással, nem a háború támogatásával, hanem békekötéssel lehet a legeredményesebben fellépni az infláció ellen.
Ismét hazugsággal hergelte az embereket a baloldali Népszava: nem lesz leépítés a kormányhivatalokban!
️Elrajtolt a Budapesti Vizes VB!
5 ev utan ismet Magyarorszag rendezi meg a vizes sportok vilagbajnoksagat!👍️HAJRÁ MAGYAROK
️
️A magyar kormány nem enged a brüsszeli nyomásgyakorlásnak!
Gulyás Gergely: hiába ellenzi Brüsszel, marad a benzinárstop a magyar rendszámú autósoknak!