Büszkék vagyunk!

TŰZBŐL MENTETTEK

Égő házból hoztak ki egy járásképtelen férfit kaposvári rendőrök, egy körzeti megbízott és egy járőr szeptember 3-án a megyeszékhelyen, és ezzel megmentették az életét.

Katona József törzszászlós és Kereszti Bendegúz őrmester éjszaka látott el szolgálatot, amikor bejelentés érkezett, hogy kigyulladt egy kaposvári vendéglátóhely hátsó épületrésze.

– Közben a bejelentővel megszakadt a kapcsolat, nem lehetett elérni, így nem tudtuk, mire számíthatunk – meséli Katona József törzszászlós, aki tíz éve a Kaposvári Rendőrkapitányság körzeti megbízottja. – Azonnal a helyszínre siettünk. A kertkapu nyitva volt, de már messziről látszott, hogy a lakrész egyik része ég. A verandán, a bejárati ajtó előtt ült egy járásképtelen férfi. Körülötte már égett a ház, ő pedig nem tudott elmenekülni. Nem teketóriáztunk. Ilyenkor nincs idő gondolkozni, azonnal cselekedni kell.

Nem törődve a körülöttük lévő lángokkal, a körzeti megbízott járőr kollégájával, Kereszti Bendegúz őrmesterrel a férfihoz sietett, majd együttes erővel felemelték, és kihozták onnan.
– A férfitól megtudtuk, hogy a házban egy gázpalack is volt. Lezártuk az áramot, és tájékoztattuk a kiérkező tűzoltókat a palackról – tette hozzá Katona József.
Szerencsére a lángokat sikerült megfékezni, így nem terjedt tovább a tűz. A férfinak sem esett baja, a kiérkező mentősök látták el.
RÁDI MÓNIKA
FOTÓ: NAGY ZOLTÁN, RENDŐRSÉG
#zsarumagazin #életmentés #kaposvár

Nemzeti Vágta - Szilvásvárad, október 4️⃣
Aki már látott rendőr lovasversenyt, azt azért, aki még nem látott, azt meg éppen azért invitáljuk pénteken Szilvásváradra. Mindenkit sok szeretettel várunk!

Magyar Péter nem akar mást, mint ismertség és népszerűség terén a magasba törni, ezzel utat nyit olyan politikai machinátoroknak, akik gond nélkül megszavaznak egy háborúpárti indítványt és…

Nagy franc ez a Magyar Petykó, 33 nap után betéved a munkahelyére.
És elvárja, hogy ünnepeljék ezért az emberek.
Holnapra kitalálja, hogy szobor kell neki Brüsszelben.

Nézzétek meg, kik a DEMOKRATA szavazók!
WOKE ezerrel!
Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média