A tegnap nyilvánosságra került információknak nagyobb a jelentősége, mint gondolnánk. Magyar Péternek ugyanis az volt az eredettörténete, hogy azért szakított a Fidesszel, mert állítása szerint mindenféle rosszra akarták rávenni a Diákhitel Központnál. Ehhez képest tegnap kiderült, hogy a jelek szerint külső kérés nélkül Magyar Péter kötött a saját szakállára több gyanús szerződést a haverjaival, ami miatt vizsgálatot indítottak ellene, a vizsgálat pedig szokatlanul egyértelmű és kemény megállapításokat fogalmazott meg. A Magyar Fejlesztési Bank ezt követően 2022-ben nem hosszabbította meg Magyar Péter vezérigazgatói megbízatását. És mindez nem egy fideszes lejáratás, hanem ellenzéki politikusok és sajtótermékek tárták fel. Ezek az új információk teljesen más megvilágításba helyezik Magyar Pétert, akinek már az eredettörténete is hazugság...

A világ megváltozott, világrendszerváltás van, és most tanulja éppen mindenki, így a magamfajták is, hogy a modernitás és a modernizáció nem kizárólagosan nyugati kategória.

Ha fejlődni akarunk,…

👉 "A globalizáció legnagyobb vesztese a nyugati középosztály. Ez pedig szoros összefüggésben van napjaink legjelentősebb kihívásaival: a demográfiai krízissel, az identitásválsággal, az egymás iránti…

A Magyar Kormány így támogatja a fiatal házasokat:

~akár 50 millió forint CSOK Plusz otthonteremtéshez 🤱🏠

~vidéken megduplázott CSOK kedvezmény 👶

~akár 11 millió forint babaváró hitel 🤰👫

~az első…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média