Az év egyik legjobb kutyás sztorija

FEL A KEZEKKEL! – MINI TÖRTÉNETE

Sok örömet, boldog pillanatot okozott a bemutatókon Mini és kutyavezetője, Komádi István főtörzsőrmester fellépése. Egyeseknek viszont csalódottságot, szomorúságot és súlyos börtönéveket, hiszen Mini sikeres kábítószer-kereső kutya. Volt. Márciusban visszavonult a szolgálattól.

Emlékezetes az a trükk, hogy a rendőr úgy tesz, mintha pisztolyt fogna a kutyára, az pedig felágaskodik, és felteszi a „kezét”, vagyis a mellső mancsait. Ez a kép a Zsaru Facebook-oldalán is óriási tetszést váltott ki.

– Mini azt is tudja, hogy miután „lelövöm”, eldől, és mozdulatlanul marad a földön – meséli Komádi István főtörzsőrmester, kiképző-kutyavezető.

A bemutatókon szereplés persze csak afféle hab a tortán, a szórakoztatást és a toborzást szolgálja. Mini nem ezzel vívta ki elsősorban kétlábú kollégái elismerését, sokkal inkább a sikeres kábítószeres felderítésekkel.

– Szállítmányozási technikusnak tanultam, de igazából már gyerekkorom óta érdekelt az egyenruhás hivatás – kezdi Komádi István főtörzsőrmester. – Ezért jelentkeztem a Miskolci Rendvédelmi Szakközépiskolába, amelynek elvégzése után a Nyírábrányi Határrendészeti Kirendeltségre kerültem, megismerkedtem a járőri, útlevélkezelői feladatokkal. Már 2015-ben jeleztem a parancsnokomnak, hogy szeretnék kutyavezetői képzésre járni, nem sokkal később beiskoláztak kábítószer-kereső alaptanfolyamra. 2017-ben került hozzám Mini, aki egy kutyakiválasztási eljáráson vált a rendőrség tagjává. Gyakorlatilag véletlenül találkoztunk. Meg kellett tanulnom, milyen az élet egy szolgálati kutyával. Míg egy átlagos gazdi hazamegy, megeteti őt, játszik, sétál vele valamennyit, addig mi a nap 24 órájában együtt vagyunk,
dolgozunk. Sokat kellett alkalmazkodnunk egymáshoz.

Mini kiválóan teljesített a munkában, évről évre fejlődött, amit az időszakos vizsgákon is bebizonyított. Számos kutatás, felderítés fűződik a nevéhez. Az egyik legemlékezetesebb, hogy miután helyben már nagyon sokan ismerték a kutyát, egy feltételezett drogdíleren ütöttek rajta a rendőrök. Eleinte nem működött együtt, mire közölték, hogy keresőkutyát alkalmaznak. Amikor meglátta Minit és a főtörzsőrmestert, inkább önként előadta a tiltott szert, tudta, hogy úgyis megtalálnák.

Ami az említett trükköt illeti, Komádi István azt mondja, azon is múlik, mennyire van meg alapvetően a kutya mozgáskoordinációs képessége. Ha ez jó, akkor nagyon sok mindenre megtanítható. A pisztolyos mozdulatnál eleinte jutalomfalat volt a kezében, amikor két lábra állt, ezt váltotta fel az említett kézmozdulat.

– Ahogy múltak az évek, a parancsnokaim szorgalmazták, hogy legyen egy másik kutyám is. 2020-ban elküldtek Dunakeszire általános rendőrkutya-vezető tanfolyamra. Ez kettős feladatot jelent: járőr- és keresőkutya-képzést. Meg kell említenem, hogy a képzéseken több oktató, mentor nagy hatással volt a munkámra. Például Maticsek János, aki már nyugállományú rendőr, Pergel György alezredes, Jánosi Veronika főhadnagy és Madarász Zsolt főtörzszászlós, akiktől nagyon sokat tanultam és tanulok a mai napig. Miután elvégeztem a kiképzést, Breya lett a következő kutyám, akinek Jegyes az avatási neve. Szintén malinois, akárcsak Mini.
Időközben Mini elérte a szolgálati kutyák maximális életkorát, 9 esztendős lett, így visszavonult.
– Van lehetőség, hogy kérelmezzük a további szolgálatot, de, tekintettel Mini egészségére, inkább úgy döntöttem, hogy ideje a megérdemelt pihenésnek – folytatja Komádi István. – Ilyenkor a kutyavezetőnek lehetősége van arra, hogy jelképes összegért megvásárolja a rendőrkutyát, ezzel természetesen éltem is.

Csak még egy kérdés, ahogy Columbo felügyelő mondaná:
– Mindig harmonikus kapcsolata volt a kutyákkal?
– Nem egészen. Gyerekkoromban egyszer jó ötletnek tartottam, hogy elvegyem a csontot a kutyánk elől. Archarapás és nagy sírás lett a vége, de túltettem magam ezen, és azóta is imádom őket.
T. T. L.
FOTÓ: NAGY ZOLTÁN, KOMÁDI ISTVÁN
#zsarumagazin #zsaru #kutya

Undorító!

Büszkén övvel a kezében képes kiállni? Büszke arra, amit tett a gyermekei édesanyjával?

Milyen ember az ilyen?

A baloldali újságírók meg, hogy a fenébe képesek megállás nélkül tolni és…

️ Benzint árul nagyban, DE tiszta levegőt prédikál a baloldal debreceni “civil” álhőse… ezek után egy szavát nem hiszem el, eddig néha tudott játszani pedig az érzelmeimmel…
Újabb balos botrány:…

Megint hazudott Magyar Péter!
️Már annyit kamuzott, hogy azt is elfelejtette már, hogy kinek mit vetített...

1843-ban ezen a napon énekelték először a nyilvánosság előtt Vörösmarty Mihály Szózat című költeményét, Egressy Béni megzenésítésében.

Nemzeti ünnepeink fohásza elnöki munkám egyik sorvezetője, amely…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média