Megint hazudott Magyar Péter!
️Már annyit kamuzott, hogy azt is elfelejtette már, hogy kinek mit vetített...

1843-ban ezen a napon énekelték először a nyilvánosság előtt Vörösmarty Mihály Szózat című költeményét, Egressy Béni megzenésítésében.

Nemzeti ünnepeink fohásza elnöki munkám egyik sorvezetője, amely…

Ennek a világnak a legnagyobb rákfenéje, hogy minden normális gondolat, reakció, lépés már önmagában botrány. Pusztán azért, mert nem illeszthető be erőszakolt ideológiákba, nem fér össze…

Kevés gusztustalanabb ember létezik Magyar Péternél.

️ A feleségét veszekedés közben felvette, hogy majd azzal zsarolja.
Éveken keresztül bántalmazta, fizikailag is. Dühében hozzávágta az övcsatot.…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média