Megtaláltuk a helyszínelhagyót.
Még október 17-én késő este történt az eset, amikor Tápiószecsőn egy autó a tilos lámpa ellenére, a sorompót kikerülve az érkező tehervonat mozdonyának ütközött, majd egy oszlopnak csapódva megállt.
A sofőr és egyik utasa kikászálódott a roncsból és elfutott a helyszínről.🏃🏃‍

De a másik utast hátrahagyták. Őrá a földön fekve találtak Pest megyei kollégáink, a mentők és a tűzoltók. A mentők azonnal kórházba szállították.

Kiderült, hogy az elmenekült 31 éves sofőr és a 48 éves utas is megsérült. Otthonukból a mentők őket is kórházba vitték.

A sofőrt korábban eltiltottuk a járművezetéstől.

Itt lenne az ideje, hogy 2003 után ismét elmondhassák a véleményüket az emberek az Európai Unióról!

A hetedik te magad légy

Igaz József Attila másképpen gondolta, mint MZP de találtam némi közös nevezőt: „egy, aki csak néz a holdba...” Mivel felvetni azt, hogy kell egy hetedik frakció, ráadásul a…

️Már a baloldali értelmiségiek is érzik, hogy nincs ínyükre a szavazóiknak Márki-Zay Péter.

A balos véleményformáló réteg is igyekszik távol tartani magát a hódmezővásárhelyi polgármestertől, Tamás…

Megnéztem, hogy kitart-e ma este is a tegnapi lendület, és igen: a 19-kor a Cinema City vetítése a budapesti Westendben szinte teltházas lesz, csak a legrosszabb ülőhelyek maradtak szabadon!

A nem várt helyről érkező elismerés mindig jól esik.
Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője és elnökségi tagja juttatott el egy videót hozzám, amiben szakmai teljesítményemet méltatja.
Köszönöm…

Imádom azokat a pillanatokat, amikor a “független” sajtó leleplezi saját magát.
Ha hiszik, ha nem, a 444 nevű ultrahaladó portál tegnap elfelejtett beszámolni arról, hogy a magyar ellenzék új arca…

2006-ban még csak 16 éves voltam, de amit akkor láttam a tévében meghatározó volt a későbbi életemet tekintve.
Akkor döntöttem el végleg, hogy riporter leszek.
Szolnokon néztem meg a CÖF országjáró…

Kedves barátaim!
Ilyenkor zárja a Telex.hu a heti mérést. Természetesen nincs kétségem, hogy megint lehagynak. Viszont, szép hetet zárunk. 85000 felett a reakciószám.
Nagyon szépen köszönöm a…

A Karácsony kampányába százmilliókat pumpáló 99 Mozgalom ebbe a törökbálinti luxus villába van bejegyezve.
Az ingatlan tulajdonosa Perjés Gábor, aki egyben az alapítvány elnöke és a II. önkormányzati…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média