A családban előtte nem volt rendőr, de Horváth Bence őrmestert, a Keszthelyi Rendőrkapitányság körzeti megbízottját már kiskorában elkapta a szenvedély, ha egyenruhát látott. 👮
Az alapok elsajátítása és a próbaidő letelte után Keszthelyen volt először járőr, majd járőrvezető, 2019-től pedig körzeti megbízott.
Zalalövőn nőttem fel, 2014 óta élek Keszthelyen – meséli Horváth Bence. – Fontos a hely- és a személyismeret. A szakma megszállottja vagyok, mint ahogy a másik két keszthelyi kollégám is. Keresem a megoldandó feladatokat."
Minden érdekli, ami a szakmával kapcsolatos. Elvégezte a Police Medic tanfolyamot is, mellé az instruktori képzést, így előadásokat tart kollégáinak. Sok előnyét érzi a tanultaknak, számtalan esetben hamarabb ér egy baleset helyszínére, mint a mentő. Ilyenkor nagy hasznát veszi az új ismereteknek. Történt már olyan eset, hogy egy epilepsziás rohamot kapott autóson segített.
Sorra jönnek elő a sikeres elfogásokról szóló sztorik. Előfordult, hogy kilépett a rendőrkapitányság kapuján, és egy olyan férfival találkozott, aki ellen elfogatóparancs volt érvényben. Ha úgy vesszük, házhoz ment a körözött, ugyanúgy, mint az, aki a kapitányság mellett parkolt az autójával. Őt is felismerte a körözési kép alapján.
Pár hete járőrözés közben intézkedtek egy sofőrrel szemben. A kocsit először műszaki vizsgára akarták berendelni a sok átalakítás miatt, de valami azt súgta, tüzetesebben át kell vizsgálni. Ekkor vette észre Horváth Bence, hogy az alvázszámnál egy vágás található, majd kiderült, a gépjárműben az összes egyedi azonosító jelet kicserélték. A forgalmiban 1.4-es motor szerepelt az 1.8 helyett, még a motorkódot is átütötték. A vége az lett, hogy a járművet lefoglalták. 
/posztok.hu



A járvány után ismét elindult a vita az EU jövőjéről, melyben Orbán Viktornak egy világos jövőképe van: szuverén nemzetállamok szövetségét szeretne. Ebben a kérdésben egyre több partnere van…



