Isten áldja holtában is
Herczeg Ferencet!

Ma van Herczeg Ferenc (1863-1954) író, szerkesztő, drámaíró 161. születésnapja.
Hatvan fölött Herczeg Ferenc sorra kérte írótársait és rajongóit, hogy ne köszöntsék, ne ajándékozzák meg, ne is emlékeztessék a korára – mert innen már nem érdem.
A nyolcvanadik születési évfordulón mégis kapott köszöntést, többek között vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó igen meleghangú kéziratot intézett hozzá és ezüst keretben sajátkezű dedikációval ellátott arcképét ajándékozta az ünnepeknek.
Egyébiránt az alkalomra – a kérés ellenére – országos bizottság is alakult, amelynek fővédnökségét a Kormányzó és a Főméltóságú Asszony, védnökségét József királyi herceg, díszelnöki tisztét Kállay Miklós miniszterelnök vállalta el.
Ekkor Herczeg Traeger Ernő miniszteri osztályfőnökhöz, a Jubiláns Bizottság főtitkárához a következő levelet írta:

«Kedves Barátom!
Két hónapi távoliét után visszaérkezvén Budapestre, a vasárnapi lapokból értesültem arról az ünneplésről, amelyben engem nyolcvanadik születésnapom alkalmából részesíteni kívánnak.
Országos bizottság alakult, amelynek Te vagy a főtitkára, kedves barátom. Hogy Magyarország kormányzója és hitvese elfogadták a fővédnöki tisztet, hogy József főherceg, tábornagy úr, a Tudományos Akadémia elnöke vállalta a védnökséget, Kállay Miklós miniszterelnök úr pedig a díszelnökséget, hogy továbbá az elnökségben a magyar politikai, egyházi, katonai és társadalmi élet vezérférfiai szerepelnek, ez a legnagyobb kitüntetés, mely engem egyáltalán érhetett és bevallom, egyszersmind igen nagy meglepetés is.
Ha az volt a mozgalom célja, hogy fényt árasszon egy író-tollra és melegséget egy alkonyba boruló életre, akkor az teljesen és tökéletesen sikerült.
Ezek után úgy érzem, be kell érnem azzal, amit a nemzet hivatott vezérei és képviselői máris nyújtottak nekem.
Olyan közéleti okokból, amelyeknek bővebb fejtegetése felesleges, tisztelettel arra kérlek, Kedves Barátom, érvényesítsd befolyásodat olyan irányban, hogy születésnapom alkalmából se a közt, se a magánembereket ne érje semmiféle megterhelés, személyes okokból pedig arra kérlek, képviseld azt az álláspontot, hogy az én igénytelen személyemnek ebből az alkalomból ne jusson aktív szerep.
Ebből az okokból újságíró kartársaimat is barátilag kérni fogom, hogy erről a tárgyról ne kívánjanak tőlem nyilatkozatot.
Abban a biztos tudatban, hogy levelem nem lehet ok semmiféle félreértésnek, hódolattal és szeretettel köszöntőm mindazokat, akik rokonszenvvel és elismeréssel tudnak reám gondolni és maradok szívélyes üdvözlettel, hálára kötelezett híved:
Herczeg Ferenc s. k.»

Hogy a kérés ellenére Herczeg Ferenc milyen ünneplésben részesült – az e rövid helyen leírhatatlan.
És a ragyogó Herczeg Ferenc készöntése ma is tart – kedves Barátaim, egy lájkkal, egy-egy jó szóval járuljatok hozzá Ti is:
Isten áldja holtában is Herczeg Ferencet!

A képeken:
1. Herczeg Ferenc diákkorában
2. Az író a Turul léghajó fedélzetén
Forrás: Mikus Márton István

️ A záró napjához érkezett a budapesti Sakkolimpia, ahol ma az a megtiszteltetés ért, hogy én tehettem meg a kezdőlépést!

Csodálatos esemény, grandiózus…

Drága Sára Sándor mester ma öt éve tért haza Teremtőjéhez! ❤️ A magyar filmművészet ikonja, Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőr, filmrendező, ha csak a "Nyolcvan huszár" rendezését és Huszárik…

Most, hogy közel az árvíz vége, érdemes megvizsgálni, ki hogyan viselkedett a héten a vezető politikusok közül. Orbán Viktor híresen jól kezeli a válsághelyzeteket, a vörösiszap katasztrófától kezdve…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média