Hölgyeim és Uraim!

Tegnap este a bolgár-magyar meccs ellenére teltházasak voltunk.
Ezer hála és köszönet mindazoknak, akik bennünket választottak! Ez történelmi pillanat volt. Ugyanis bár, messziről evtizedek óta tisztelték egymást, de személyesen tegnap először találkozott Zsuzsanna Borvendég és Dr. Bogár László itt, a Polgári Mulatóban.
A téma kimeríthetetlen, úgyhogy januárban folytatjuk kettejükkel a sorozatot.
"Polgári Mulató. Érték a felszín alatt."

️Álljunk ki közösen Magyarország szuverenitása mellett️A mai naptól postázzák a Nemzeti Konzultáció kérdőíveit. Töltsük ki minél többen és mondjuk el a véleményünket!

Karácsonyék ellen már megindultak a házkutatások.
Mi lesz a következő?
Vádlottak padja?

Egyszer jártam Szófiában, atlétaként, tizenévesen, a 80-as évek közepén kijutottunk egy „nemzetközi” diákolimpiára. Akkoriban ez óriási dolognak számított. Vonattal utaztunk. Nem emlékszem, pontosan…

Magyar Állandó értekezlet.
A magyar nemzet egységének megtartása és további erősítése stratégiai cél, amelyet semmilyen körülmények között nem adunk fel!

Közeledik az advent és az ünnepekre készülés, ami a vásárlásainkat is érinti. Fontos, hogy milyen minőségű terméket, milyen áron tudunk beszerezni. A kormány kiemelt célja a magyar családok védelme,…

Máramaros megye prefektusa vétkesen hanyag! Vonják felelősségre! Állítsák pellengérre hogy a románság pusztulását száz éves országukban eddig közömbösen nézte!
Hol késlekedett? Miért aludt eddig?…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média