Máramaros megye prefektusa vétkesen hanyag! Vonják felelősségre! Állítsák pellengérre hogy a románság pusztulását száz éves országukban eddig közömbösen nézte!
Hol késlekedett? Miért aludt eddig? Hiszen az igény a közös himnusz-éneklésre ott lappangott minden románban, búvópatakként, parázsként a hamu alatt.
Főleg Székelyföldön. Ami a román politika szerint nincs is...
De Rudolf Staudernél kiválóbb, becsesebb ember nincs ezen a földön. Erős, egészséges, józan filozófiájú, munkás, lángoló, ha kell, de praktikus mindig, fajához, bölcsője földjéhez pogány szeretettel ragaszkodó.
Megyéjét is legfeljebb 1-2 millió kicsit csapzott, koszos, hervadt román zaszló díszíti - és ez lássuk be kevés! Ennyiből még nem érti mindenki, hogy Romániában jár.
Énekelni is kell. Együtt. Magyaroknak is.
De hölgyeim és uraim: Rudolf Stauder untauglich! A Haza Sólymai intézményt ugyanis már 1976-ban létrehozta a Román Kommunista Párt főtitkára. És énekelték a 3-6 éves gyerekek kötelezően a Soimii Patriei című erősen nacionalista dalt.
Akkoriban persze nem álltak meg félmegoldásoknál: tetőtől talpig trikolórba öltöztették az összes óvodást. Piros-sárga-kékben jártak és tanulták a nemzeti identitást, az ünnepi rendezvényeken való felvonulást, a politikusok óvodai látogatásakor illő viselkedést, a dákoromán kontinuitás elméletét, a zászlólobogtatást.
Egészen 1989-ig. Ez hol marad? Teszik fel joggal a kérdést a felhevült tömegek! A Kárpátok Géniusza a hetvenes években bezzeg nemzetileg tiszta gondolatokat adott a tejfogú generáció kezébe!
Tudom persze, hogy a nemzeti nevelés egy - a románhoz hasonlóan - többnemzetiségű államban kicsit problémás, de vannak áthidaló megoldások. December elsején például Máramaros megyében kötelezővé lehetne tenni piros-sárga-kék gyurmából Nagy-Románia térképét kigyúrni. Az apró, nemzetileg fejlesztett kezecskékkel az üres wcpapír-gurigákat is piros-sárga-kékre lehet festeni, és abból girlandot fűzni, hogy mindenkinek kellően eltöltse a nemzeti érzés a szívét.
Ez nem jutott még soha, senki eszébe.
Például a Kim családnak sem a szabad és demokratikus Észak-Koreában. Vagy a Szovjetunióban sem. Soha!
Feltéve de meg nem engedve, hogy az újítók mind-mind vétkes, gyarló emberek. De az újítás, kedves Rudolf Stauder mester - mégiscsak a legszentebb, amit csak ember véghezvihet.
Énekeljék hát!

👉A 2023-mas Evangéliumi Fórumon vagyunk, ahol Bakos Marcell előadást tartott az internetes pornográfia veszélyeiről, Tóth Krisztián, az Axióma Podcast új műsorvezetője pedig a dicsőítő csapatot…

️MA VAN A KORASZÜLÖTTEK VILÁGNAPJA
Ennek alkalmából látogatott el az Országos Mentőszolgálat főigazgatója, Dr. Csató Gábor a Peter Cerny Alapítvány bajtársaihoz és gratulált nekik a…

Szerencsés az a falu, amelynek vezetői ennyire egy nyelvet beszélnek, és egy irányba húzzák a szekeret.

Teskánd pont ilyen település, és ez látszik is az eredményeken, a településképen!

Csak így…

Elindult a nemzeti konzultáció. A kormány intenzív figyelemfelhívó kampányt is indít. Szeretnénk, ha minél többen mondanák el a véleményüket a biztonságunkat, gazdaságunkat és szuverenitásunkat…

Miközben Szerbia nem európai uniós tagországként segíti az energiaellátásunk biztonságát, addig van olyan európai uniós tagország (Bulgária), amelyik veszélyezteti.
Remélem, érzik ennek a helyzetnek a…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média