1938. november 11-én a visszatért Kassán Horthy Miklós kormányzó a következő beszédet tartotta:

“Hálát adok az isteni Gondviselésnek azért, hogy Kassa városának dicső történelmi emlékekkel megszentelt falai közé, a magyar Felvidék nemzeti kultúrájának ősi földjére léphettem.

Ami még néhány hónapja csak távoli remény, hetekkel ezelőtt csupán aggódó bizakodás volt, az a közelmúlt napokban bizonyosság és ma végre élő valóság lett.

Ezért, hogy ez megtörténhetett, különös hálát érzünk a baráti nagyhatalmak és azok vezető államférfiai iránt. Vállalták a döntőbíró szerepét és ezáltal néhány óra alatt rendezték azt a kérdést, amely - noha mindenki belátta tarthatatlanságát - 20 év alatt nem tudott megoldást nyerni. Nehéz és kényes volt a szerep vállalása, mert a döntőbíró mindig csak az igazságot keresheti. Pártatlan kell, hogy legyen és nem kedvezhet senkinek, legkevésbé barátjának.

Sorsdöntő napjainkban hagyományos baráti együttérzéssel állott mellénk a nemes lengyel nemzet. A mai ünnepnapon erre is őszinte hálával gondolunk.

Meleg szeretettel öleljük magunkhoz hazatért felvidéki testvéreinket. Az elnyomatás és az üldöztetések dacára emelkedett szellemben, hittel és bizalommal álltak helyt a magyarsághoz való hűséges ragaszkodásban. Ezzel a mi nagy küzdelmünkben részt vállalva, nagymértékben könnyítették meg nehéz munkánkat.

Húsz év múló pillanat egy nemzet életében, de annak a nemzedéknek, amely azt végigszenvedte, egy örökkévalóságot jelentett - a ránk kényszerített határokon innen is és túl is. Ennek a keserves időnek tanulságait le kell vonnunk. A házat ugyanis felgyújtani könnyű, de nehéz azt újra fel-építeni.

A Szent István évére esik a magyar igazság győzelmének első eredménye. A nagy király hagyományaihoz képest, az ő elgondolásainak szellemében fogadjuk az új határokon belül nem magyar fajú testvéreinket is. Régi otthonukat találják meg az egymás mellett kiontott vérrel annyiszor öntözött közös hazában. A magyar kenyér mellett a magyar szívek szeretete várja itt őket. Ez biztosítja részükre nyelvük és kultúrájuk teljes szabadságát. Minthogy ezen a vidéken szlovákok is laknak, néhány szót szólok hozzájuk nyelvükön.”

Ezután a kormányzó szlovákul a következőket mondotta:

“Bár nem bírom (ismerem, beszélem - régiesen -KK) a szlovák nyelvet, de a haditengerészetnél töltött szép éveim egyik eredményeként horvátul beszélek és így a szláv nyelvek nem teljesen idegenek nekem. Meleg szeretettel üdvözöllek benneteket, akik e mai napon viszatértek ezeréves hazátokba. Kenyeretadó földjét nemcsak együtt munkáltátok, de együtt védtétek is. Legyetek meggyőződve, hogy az egész magyar nemzet megértő szeretete biztosítani fogja részetekre életszínvonalatok emelésén kívül a szlovák nyelv és kultúra teljes szabadságát is.”

A kormányzó ezután - ismét magyar nyelven - így fejezte be beszédét:

“Amidőn köszönetet mondok a szívek lelkes öröméből fakadt meleg üdvözlésért, arra kérek mindenkit, hogy merítsen erőt a jövő küzdelmeihez a magyar igazság átütő erejéből, amely az első alkalommal - a történelemben példanélkül álló módon - már vér nélkül is győzedelmeskedni tudott.”

(Felvidékünk, honvédségünk, 166-167. o.)