“Ha valakit a sikerei büszkévé tesznek, jobb lett volna, ha sikertelen marad. A büszkeség nagy átok.

Aki érdemet saját magának tulajdonít, az az Istent lopja meg.

Gyönyörűség azt látni, amikor a küzdő sikerében az ég felé mutat! A Szentírásban ez áll: „Az én erőm erőtelenség által végeztetik el”. Ez nem azt jelenti, hogy Jézus ereje van fogytán, hanem az enyém. Amikor én az erőm végére elérkezem, akkor lép közbe Isten, és adja azt az állapotot, amire mindig is vágyakozik az ember – és ez több és más, mint amit elképzelünk.”

Isten éltesse a tizenkét gyermek édesapját, a háromszoros olimpiai bajnokot, tízszeres világbajnok öttusázót, a nemzet sportolóját.
Egy 85. évét ma betöltött emberi élet, mely a lélek ápolásával és belátással hozott ilyen gazdag termést, Isten kegyelméből.
Isten éltesse sokáig a példaképet, a hitében rendíthetetlen Balczó Andrást! ❤ 🙏🇭

Az SZDSZ alapítója, Kőszeg Ferenc nemcsak tolerálhatónak nevezte a pedofíliát, de hozzátette, hogy szerinte nem az a baj, ha valaki pedofil kapcsolatot létesít, hanem az, ha ez nyilvánosságra kerül.…

KARÁCSONY FIZETÉSI FELSZÓLÍTÁST KÜLDÖTT LÁZÁRNAK

Idézetek, amiket biztosan nem olvas szívesen a kedves Főpolgármester úr:

1447/2018. (IX. 18.) Korm. határozat
a Széchenyi lánchíd, a budai Váralagút,…

Brüsszel jól kib...ott az oroszokkal. Ja nem! Az európai szálloda és vendéglátósiparral
Az orosz turisták tízmilliói ugyanis dollármilliárdokat visznek - MÁSHOVA

Szeptember 9-én az Európai Unió…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média