️
KARÁCSONY FIZETÉSI FELSZÓLÍTÁST KÜLDÖTT LÁZÁRNAK 

Idézetek, amiket biztosan nem olvas szívesen a kedves Főpolgármester úr:
1447/2018. (IX. 18.) Korm. határozat
a Széchenyi lánchíd, a budai Váralagút, valamint a hozzájuk kapcsolódó közterületek rekonstrukciójával és fejlesztésével összefüggő intézkedésekről
“A Kormány (…)
1. támogatja, hogy Budapest Főváros Önkormányzata a Széchenyi lánchíd és a budai Váralagút teljes körű rekonstrukcióját egy időben, a fővárosi közlekedés lehető legkisebb korlátozásával és a műszakilag lehetséges leggyorsabb ütemezéssel valósítsa meg, azzal, hogy a gépjárműforgalom ezen közúti szakaszon való teljes vagy részleges korlátozása ne haladja meg a 18 hónap időtartamot.”
2/2020-1015/FKT (Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa) határozat a Széchenyi lánchíd felújítása tárgyában:
“A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa
(…)
3. egyetért azzal, hogy a Bel-Buda és a pesti belváros elsődleges elsődleges kapcsolatát biztosító közlekedési tengely legfontosabb elemét jelentő, a gyalogos-kerékpáros, a közösségi közlekedés és a GÉPJÁRMŰFORGALOM ÁLTAL EGYARÁNT HASZNÁLT Lánchíd felújítását a Fővárosi Önkormányzat a híd lehető legrövidebb ideig tartó lezárása, és a műszakilag lehetséges leggyorsabb ütemezés mellett valósítsa meg, továbbá fenntartja annak szükségességét, hogy a FELÚJÍTÁSSAL ÉRINTETT KÖZÚTI SZAKASZON A GÉPJÁRMŰFORGALOM TELJES VAGY RÉSZLEGES KORLÁTOZÁSA NE HALADJA MEG A 18 HÓNAP IDŐTARTAMOT”
Megvalósítási Megállapodás “Széchenyi lánchíd rekonstrukciója” c. feladat megvalósításáról (3. sz. módosítás) Budapest Főváros Önkormányzata és a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság között.
2. pont:
“A TÁMOGATÁSI KERETÖSSZEG FOLYÓSÍTÁSÁRA a hídfelújítás kivitelezésére irányuló vállalkozási szerződés alapján fizetendő utolsó teljesítéssel összefüggésben, a Fővárosi Önkormányzat által a beruházásra biztosított FORRÁSOK FELHASZNÁLÁSÁT KÖVETŐEN, ANNAK BEFEJEZÉSÉHEZ KERÜLHET SOR.”
3.4. pont:
“A Feladat tervezett befejezési időpontja: 2024. december 31. (műszaki ellenőri utófelülvizsgálat várható időtartama alapján)
A Feladat tervezett záró elszámolásának időpontja: a Fővároshoz beérkező végszámla teljes körű pénzügyi teljesítésétől számított 60 nap.”
007507 azonosítószámú engedélyokirat, a fenti szerződés 1. sz. melléklete.
A feladat szöveges indoklása
Eddigi teljesítés bemutatása:
“A Közgyűlés korábbi döntésének megfelelően, a Kormány döntésével összhangban kiemelt cél, hogy a közúti forgalomkorlátozás a beruházáshoz szükséges időtartamot belül a 18 hónapot ne haladja meg.”
Tisztelt Főpolgármester úr!
Ön nem tartotta be a kormányhatározatban a támogatás feltételéül szabott feltételt.
Ön nem tartotta be a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa döntését.
Ön nem tartotta be a Fővárosi Önkormányzat és a BKK Zrt. között létrejött megállapodásban Ön (illetve helyettese, Tüttő Kata) által vállalt kötelezettségeket.
De ha mindezeket be is tartotta volna, a hatmilliárdos támogatást akkor kérhetné, ha valamennyi számlát teljesítette a Fővárosi Önkormányzat a kivitelezőnek, amely a fenti megállapodás alapján 2025.03.03-án esedékes.
( Kőrösi Koppány postja )
️
Megpróbálom úgy leírni, hogy ez a töklapu is megértse!
Kedves Karácsony Gergely !
Ha a kérését teljesítené Lázár János, akkor az hűtlen kezelésnek minősülne, amiért akár börtönbe is kerülhet, hiszen a…
Brüsszel jól kib...ott az oroszokkal. Ja nem! Az európai szálloda és vendéglátósiparral
Az orosz turisták tízmilliói ugyanis dollármilliárdokat visznek - MÁSHOVA
Szeptember 9-én az Európai Unió…
A gyermekvédelem nem az az ügy, ahol tétlenül elfogadjuk, hogy mások döntsenek helyettünk.
👶 
Meg fogjuk védeni a gyermekeinket!
Egyre többen találjátok meg az Imafalunkat, ahol bárki kérhet imát és mondhat fohászt mások kéréseinek teljesüléséért. A Hálafalon pedig egyre gyűlnek a hála üzenetek ❤️ Imádkozzunk közösen ezekért a…
