Magyar Nemzet | Polgári napilap és hírportál

✍️"Ünnep? Gyásznap? Mindkettőt mondták már a két egymást követő esztendő – 1918 és 1919 – november tizenhatodikájára. (Sokakat még ma is megoszt a kérdés.) 1918-ban e napon kiáltotta ki gróf Károlyi Mihály az első népköztársaságot, egy évre rá ekkor vonult be „fehér lován” a fővárosba Horthy Miklós, a Nemzeti Hadsereg fővezére."

Őrült világ, amely itt áll az ajtónk előtt.

A hölgy (?) vagy úr (?) éppen arról győzködi a riportert, hogy a 4 azaz négy éves lánya miként jött rá, hogy ő tulajdonképpen fiú.
És végig is csinálták vele…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média