Karácsony Gergely szerint “becsicskult” neki a kormány.
Én mondjuk a reggeli kakaós mámor után kicsit visszavennék az arcból, hiszen itt mindenki pontosan tudja, ki Gyurcsány legnagyobb csicskája!
Joe Biden találkozott a kínai elnökkel, majd lediktátorozta.
A lépés haszontalan és ostoba erőfitogtatás.
Szombaton az 1-es fővonal átépített bal vágányán megindul a részleges…
Itt a bejelentés: újabb hazai boltlánc zár be december 24-én, sehol sem lesznek nyitva a ROSSMANN!
Hazudtak! Bocsánatot kellett kérnie a BBC-nek, miután azt állították, kórházi dolgozókra lőnek Gázában az izraeli katonák!
Őrült világ, amely itt áll az ajtónk előtt.
A hölgy (?) vagy úr (?) éppen arról győzködi a riportert, hogy a 4 azaz négy éves lánya miként jött rá, hogy ő tulajdonképpen fiú.
És végig is csinálták vele…
,,Az előttünk álló 10-15 év a szuverenitás védelméről fog szólni, nemcsak Magyarországon, hanem a világ számos más térségében is.
Nagy vita várható az Országgyűlés elé kerülő szuverenitásvédelmi…
Már kapható a könyvesboltokban!
39. Óvári Tudományos Napok konferencia Mosonmagyaróváron a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Karán
Végtelenül fontos a mai világban, hogy közösen gondolkodjunk a jövőről, mert a kihívások óriásiak…