Polgári napilap és hírportál | Magyar Nemzet

Magyarország úgynevezett miniszterelnöke nem a Rubicont lépi át – azt már réges-rég átlépte, először éppenséggel felesége lehallgatásával –, hanem megkezdte az ország fölgyújtását.
A háztetőkre saját kezűleg dobott fáklyái fényénél tisztán látható, hogy mindazon vádak, amelyek az elmúlt tizenhat évben a demokráciánkat, alaptörvényünket, jogállamiságunk helyzetét érték, mennyire bornírtak voltak.
Vagy legalábbis milyen nevetségesen lényegtelenek ahhoz a pusztításhoz képest, ami majd most következik. (Feltéve, hogy a „kólásdobozok” nem lázadnak föl, amire csekély az esély.)

Sorban jönnek a Zsolti bácsi-ügy vádlottjai a bíróságra. Tordai Bence sem annyira beszédes már.

️Magyar Péter nyaralni megy. Vajon vele is azt csinálják majd, mint amit Orbán Viktorral?

Helyszíni tudósítás! Semjén Zsolt rágalmazási pert indított Szabó Tímea, Tordai Bence és Somogyi András ellen a Zsolti bácsi ügy miatt.

Međugorje hangulatát nehéz megfogalmazni olyan ember számára, aki még nem volt személyesen a városban. Mondom ezt úgy, hogy ne számítson az idelátogató semmilyen - világi értelemben vett -…

Kádár 37 éve halott

A Rákosi-éra hangoztatott jelszava, miszerint aki nincs velünk, az ellenünk van, képes volt arra, hogy konzerváljon deklasszált elemeket. Kényszerített bizonyos származás vagy…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média