Međugorje hangulatát nehéz megfogalmazni olyan ember számára, aki még nem volt személyesen a városban. Mondom ezt úgy, hogy ne számítson az idelátogató semmilyen - világi értelemben vett - csinnadrattára. Ez a boszniai, alapvetően horvátok által lakott település alig több mint 4000 fős lakosságszámát is csak annak köszönhetően érte el, hogy szintre napra pontosan negyvenpár évvel ezelőtt a világ kifordult általános tengelyéből és valami ésszel fel nem foghatót, de lelkiekben talán és remélhetőleg befogadhatót mutatott a helyieknek - legalábbis sokan ezt állítják.
Aztán az egész katolikus világnak.

Első benyomásra csak nagyon meleg van. Perzsel a nap, mindent beborít a kabócák éneke - ez már odahaza sem újdonság - és vakító az égbolt. Sétál az ember, tapasztalja a csöndet, a nyugalmat - azért akad egy kis bazársor is -, töltekezik. Egyebet nem tesz, szüksége sincs rá. A Szent Jakab-templom egyszerű, letisztult - légkondicionált (!) -, körülötte sétányok, parkok, elcsendesedésre lehetőséget adó helyszínek.
És hotelek, egyre több, egyre magasabb minőséget felkínálva. Ma már úgy is el lehet jönni Međugorjebe, hogy a lelkigyakorlatok után egy modern, 4 csillagos szállodában pihensz meg.

A település elmúlt évtizedei meglehetősen viharosak. Az első látomásokat követően a kommunista államhatalom hamar kapcsolt és a látó gyermekeket istápoló, helyi plébánost rögtön megkínálták egy 3 évre szóló börtönbérlettel.
A délszláv háborút is megszenvedte a közösség, aztán jött a mostari egyházmegye hozzáállása az itteni eseményekhez. Mert Vatikán ilyen-olyan tétovázása érthető, 40 év ilyen tekintetben nem nagy idő, de a helyi erőktől más viselkedésre számítana az ember.

Vatikán a mai napig nem ismeri el hivatalosan a Međugorjeban történt eseményeket, de 2024-ben jóváhagyták a Mária-kegyhely működését. Nagy lépés ez ahhoz képest, hogy korábban metafizikai jellegét is tagadták, mostanra pedig engedélyezik, hogy hivatalos zarándoklatokat szervezzenek ide egyházmegyék, plébániák, mondván, a kegyelem kiáradása kézzel fogható a helyszínen.
Szerintem cseppet sem lenne meglepő, ha még ebben az évtizedben a Vatikán elismerően is rábólintana mindarra, amit itt történik.

A népi vallásosságnak azért szép példája, hogy már a legkisebb vatikáni jóváhagyást megelőzően is évente tízezrek zarándokoltak ide. A tapasztalás felülírja a hivatalos aktusokat.

Azok a progresszív erők, amelyek folyamatosan szajkózzák, hogy a katolikus vezetők mindent bemondásra elhisznek, talán önkritikát gyakorolhatnának. Már csak azért is, mert még egyszer, pontosan a Vatikán volt a közelmúltig az egyik komoly kritikusa Međugorjének.
Ha van közeg, amely számtalanszor, majd újra és századjára is átrágja magát valamin - főleg, ha az metafizikai eseményt feltételez - az a Vatikán.

A Vatikán és az előbb már említett, helyi püspökség, amely a legutóbbi időkig is rossz viszonyban volt a helyi közösséggel. 1995-ben a ferencesek, Međugorje mondhatni urai, még a püspököt is foglyul ejtették. Nem tudom megítélni, mire vezethető vissza ez a rossz viszony. Ugyanakkor kevéssé meglepő, hogy klerikális személyek is nehezen tudják feldolgozni a szemtanúk vallomásait, akik közül többen a mai napig állítják, hogy megjelenik számukra a Szűzanya.

Ha egyszer tapasztalnak valami csodálatos, aggyal felfoghatatlant, tán még egyszer, aztán harmadjára is, egy dolog, de hogy napjaik részévé is válhat a szavakkal megfoghatatlan, azt nehéz feldolgozni a leghívőbb jóakarónak is.

1981-től kezdődően - amikor fiatalok a közeli helyen egy jelenést láttak, amiben Szűz Máriát ismerték fel, karjaiban a Gyermekkel - Međugorje valami sajátosan vibráló, sorból kilógó, unikális helyszín Boszniában. Mert a klérus szkepszisének ellenére, valami van itt. Valaki(?) itt van. Lehet ezt belemagyarázásnak tekinteni, pszichózisnak, nem baj. Évente nagyjából 1 millió ember tapasztalja meg. Volt alkalom, hogy egyetlen nap leforgása alatt 200 ezer ember áldozott a városban, közel 5000 pap segítségével.
Mi ez, ha nem a kegyelem megmutatkozása? A hívek emelték fel mostani rangjára a várost, alig pár évtized alatt, nem evilági hatalmasságok.

Pál azt mondja a rómaiaknak, hogy ahol elhatalmasodik a bűn, ott túlárad a kegyelem. Az EU szélén is túl, pár évtizeddel egy pusztító háború után, a Balkán népeinek keveredésének központjában, ahol igazán szükség van a kegyelemre, ott talán tényleg jelen is van.
Međugorje hangulata az a fajta békesség, amiről a látnokok annyit beszélnek.

És meglehet, hogy mindez patetikus, de az általános szkepticizmusom ilyen helyszíneken sokkal hallgatagabb, mint máskor.