Polgári napilap és hírportál | Magyar Nemzet

Minthogy megbízói parancsára és paranoid bosszúvágya miatt a kampányban patakvért és teljes leszámolást ígért volt párttársaival, főnökei­vel és egykori szerződéses partnereivel (Balásy Gyula és vidéke) szemben, ezért Magyar Péternek most fejeket kell fölmutatnia. Amelyeket ő guillotine-ozott le.
Részben, hogy megmaradjon a harmonikus főnök–beosztotti viszony Ursula és közte.
Másrészt a belső hangok miatt. Harmadrészt nehogy ellene forduljon a neurotikusra hergelt tiszás tábor, amely vérengzést óhajt a Colosseumban. A kiábrándulás persze így is, úgy is be fog következni, ám a konteó-miniszterelnöknek most időre van szüksége.
„Szakértő” brigádja per pillanat nemhogy a kormányrudat, de a minisztériumi klozetokat sem leli.
Minden, amit látunk, ebből fakad...

Elnézést kérek Vályi Stefántól! Tévedtem, hogy ő a legfrusztráltabb tiszás. Van durvább!

Boszorkányüldözés a hadseregben

A Szövetségi Közigazgatási Bíróság egy volt német katonanő javára döntött, akire a Katonai Elhárító Szolgálat (MAD) intenzív nyomást gyakorolt a COVID-19 szabályozással…

A szabadság lobogója – Egykor és most!

Amikor 1835-ben felharsant a texasi felkelés harci riadója, és kezdetét vette a hősies függetlenségi háború, a szabadságszerető telepesek nem akármilyen szimbólum…

️Budapest mindenkié: egy drogos nő tűvel a kezében megzavarta az interjút, amit Demszky Gáborral, Budapest volt főpolgármesterével készített a Magyar Jelen újságírója.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média