Köszi, Index! Mi ugyan eddig is tudtuk, de öröm számunkra, hogy Ti is belátjátok végre
️
Szívesen olvasnék egy Gyöngyösi-beszámolót arról, ki fizette annak a gerincműtétnek a költségeit, melynek révén a Kárpát-bércen álló „Csak a nemzet!” felekezetből egy szervilis Gyurcsány-csicskabrigád lett.
(TOLLHEGYEN!)
Köszi, Index! Mi ugyan eddig is tudtuk, de öröm számunkra, hogy Ti is belátjátok végre
️
Jakab tovább bohóckodik!
Jakab, aki 6 millióból gazdálkodik, azt mondja, hogy a dolgozókat képviseli, de a valóság az, hogy a vetítésen kívül nem igazán láttuk még dolgozni. Amikor pedig szembe…
Lassan feladhatják az utolsó kenetet a liberalizmusnak?
A Magyar Honvédség COVID-pandémia alatti szerepvállalásáról, a kiképzések, képzések, gyakorlatok folytatásáról, valamint az augusztus 28-29-i kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai…
Hulladék gyulladt ki vasárnap Salgótarjánban, egy Fülemüle úti telepen. Egy mintegy háromszáz négyzetméteres rakat égett. A salgótarjáni, a hatvani, a bátonyterenyei, a pétervásárai és a szécsényi…
POLITIKAI KORREKTÉKNÉL AZ “ANYÁM TYÚKJA” ÍGY HANGZIK: SZÜLŐ SZEMÉLYEM SZÁRNYASA…
Amerikában újabban már az anya kifejezés is kirekesztő. Helyette a gender-semleges “szülő személy” a megfelelő, nyílt…