Jakab tovább bohóckodik!

Jakab, aki 6 millióból gazdálkodik, azt mondja, hogy a dolgozókat képviseli, de a valóság az, hogy a vetítésen kívül nem igazán láttuk még dolgozni. Amikor pedig szembe találkozik egy igazi melóssal, akkor csak annyit tud csinálni, hogy hátráltatja őt a munkájában, feltartja és agresszívan kérdőre vonja. Ezek után pedig csodálkozik, ha felteszik neki a kérdést, hogy: Mi a f*szt keres itt?

Pedig az a helyzet, hogy annak a melósnak ott igaza van, Peti! Semmi keresnivalód a közéletben, mert a parizeres posztokon és a vetítésen kívül érdemi munkát nem tudsz felmutatni!

A Magyar Honvédség COVID-pandémia alatti szerepvállalásáról, a kiképzések, képzések, gyakorlatok folytatásáról, valamint az augusztus 28-29-i kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai…

Hulladék gyulladt ki vasárnap Salgótarjánban, egy Fülemüle úti telepen. Egy mintegy háromszáz négyzetméteres rakat égett. A salgótarjáni, a hatvani, a bátonyterenyei, a pétervásárai és a szécsényi…

POLITIKAI KORREKTÉKNÉL AZ “ANYÁM TYÚKJA” ÍGY HANGZIK: SZÜLŐ SZEMÉLYEM SZÁRNYASA…
Amerikában újabban már az anya kifejezés is kirekesztő. Helyette a gender-semleges “szülő személy” a megfelelő, nyílt…

ÉPPEN 3 ÉVE szóltam a saját állampolgáraink védelméről, a migrációról, a helyszínre vitt segítségről az osztrák soros elnökség kezdetén. Szomorú aktualitást ad az akkori mondataimnak, hogy éppen a…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média