Még tartanak az Országgyűlés működéséről szóló tárgyalások, de néhány kulcspozícióra már megvannak a jelöltek. Gulyás Gergely bejelentette,…
Az ötlet egyelőre nem hivatalos.
Súlyos kijelentések.
Teljesen megállították a forgalmat a 49-es főúton, miután Pátyod és Csengersima között összeütközött három kamion. A baleset a 41-es kilométernél történt.
Az érintett szakaszon teljes útzárra kell…
Orbán Viktor nyilatkozott, a Fidesz országos választmányi ülése előtt.
A román Szociáldemokrata Párt úgy döntött, megbuktatnák a kormányt. Ezt pedig a legnagyobb ellenzéki párttal, a Románok Egyesüléséért Szövetséggel közösen benyújtott bizalmatlansági indítvánnyal…
Amerika uralja a világ tengereit
Magyar Nemzet Front Robert C. Castellel. A teljes adás megtekinthető YouTube-on.
#magyarnemzet #front #robertccastel #feketerita #iran #hormuz #amerika #blokad
Botrányt kavart az a James O’Keefe által nyilvánosságra hozott rejtett kamerás felvétel, amelyen Andrew Hugg, az amerikai hadsereg vegyi és nukleáris biztonsági vezetője súlyos korrupciós vádakat…