A román Szociáldemokrata Párt úgy döntött, megbuktatnák a kormányt. Ezt pedig a legnagyobb ellenzéki párttal, a Románok Egyesüléséért Szövetséggel közösen benyújtott bizalmatlansági indítvánnyal tennék meg. Terveik szerint már május elején benyújtanák az indítványt, majd a parlament pár napon belül szavazna róla. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szerint egy veszélyes nacionalista szövetség körvonalazódik a háttérben.

: Csudai Sándor

Botrányt kavart az a James O’Keefe által nyilvánosságra hozott rejtett kamerás felvétel, amelyen Andrew Hugg, az amerikai hadsereg vegyi és nukleáris biztonsági vezetője súlyos korrupciós vádakat…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye