️Visszautasítom Tárkányi Zsolt és Tompa Enikő lemondásra felszólító közleményének minden mondatát.

️ A nyilatkozatuk nem más, mint annak előkészítése, hogy a TISZA-kormány által felügyelt kormányhivatalnak ne kelljen sem a konkrét, sem a jövőbeni ügyekben felelősséget vállalnia a debreceni üzemek biztonságos és a környezetvédelmi szabályoknak megfelelő működésének garantálásáért.

️ Nyilvánvaló cél, hogy az ipari beruházások tekintetében elmossák a kormányhivatal mindenkori felelősségét, és azt politikai okokból Debrecen önkormányzatára és rám, mint polgármesterre hárítsák. A saját tevékenységemért, az önkormányzat hatáskörében hozott döntésekért mindenkor vállalom a felelősséget, de azt nem fogadom el, hogy politikai célok kiszolgálása miatt az önkormányzattól független döntésekért várjon tőlem bárki felelősségvállalást, így lemondani sem fogok.

️ Azok a gyárak, munkahelyteremtő beruházások, amelyek az elmúlt 12 évben létrejöttek Debrecenben, kivétel nélkül a kormányhivataltól kaptak engedélyt, hiszen minden engedélyező hatóság a kormányhivatal részeként működik. NEM DEBRECEN ÖNKORMÁNYZATÁTÓL ÉS NEM A POLGÁRMESTERTŐL. Ez nem a felelősség elhárítása, ez tény.

️ Az építési engedélyeket, az iparbiztonsági engedélyeket és a használatbavételi engedélyeket az önkormányzattól független, a mindenkori kormányzat irányítása alatt álló hatóságok adják ki, és ellenőrzik a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően. Hogy a szabályozás megfelelő-e, az pedig a Kormánytól és a Parlamenttől függ. Egyikben sincs hatásköre az önkormányzatnak vagy a polgármesternek. Ha a szabályok nem megfelelőek, akkor tessék jobbá tenni, erre április 12. után minden lehetősége megvan a TISZA Pártnak és országgyűlési képviselőinek.

️ Egy klasszikust idézve, „farizeus” magatartás az önkormányzatra mutogatni, miközben a TISZA Párt kezében van a lehetőség a jogszabályok „tetszés” szerinti átalakítására. De nem zárom ki annak a lehetőségét, hogy valójában csak a hergelés a cél, és nem a valódi cselekvés! Nem emlékszem arra, hogy akár Tárkányi Zsolt, akár Tompa Enikő iparbiztonság vagy környezetvédelem témában bármilyen javaslatot benyújtott volna a Parlament elé. A közösségi médiában megy a hergelés, de a cselekvésnek nincs nyoma a törvényhozásban.
Ennek tükrében különösen érdekes, hogy azután szólít fel lemondásra Tárkányi Zsolt és Tompa Enikő, miután ajtót mutattam egy kínai vállalatnak a sorozatos szabályszegések miatt. De talán annak tükrében nem is véletlen, hogy Tárkányi Zsolt első útja megválasztott országgyűlési képviselőként Kapitány Istvánnal a CATL-hez vezetett. Ezt nyugodtan nevezhetjük szimbolikusnak. És annak tükrében sem véletlen, hogy Magyar Péter az első nemzetközi sajtótájékoztatóján kinyilvánította „abszolút nyitottságát” Kínával és a kínai befektetőkkel való együttműködésre.

️ Így szól a Magyar Pétertől származó idézet:

„Szerintem Kínának is az az érdeke és a mi érdekünk is, hogy nagyon jól tudjunk együttműködni, és, hogy kölcsönösen jól járjon mind a két ország, mind a két ország vállalatai. Mi ezen fogunk dolgozni, és még egyszer mondom, hogy nagyon szívesen megyek Pekingbe, és szeretettel várjuk a kínai vezetőket.”

️ Mindezek tükrében a leghatározottabban visszautasítom azt az állítást, miszerint munkámat a debreceniek hangjának elnyomásával végzem. 2024. június 9-én, az önkormányzati választáson, amelynek az akkumulátoripar központi témája volt, a debreceniek véleményt mondtak a munkámról, és újabb 5 évre megbíztak a polgármesteri feladatok ellátásával. A képviselők által kifogásolt akkumulátoripar debreceni szereplői akkor is ismertek voltak, azóta sem több, sem kevesebb nem lett belőlük.

️ Ahogy eddig is, úgy a jövőben is mindent megteszek Debrecen fejlődéséért és azért, hogy ez biztonságos körülmények között történjen. A SEMCORP esetéhez hasonlóan határozottan fellépünk a jövőben is minden szabályszegéssel szemben, és arra kérjük a hatóságokat, hogy hasonlóképpen járjanak el!

Papp László polgármester
Debrecen, 2026. 07. 02.

Zseniális! Az oktatási miniszter iskolalátogatásba kezd! Mikor?Nem a tanév végéig tette!
Júliusban!
Igazi oktatáskutató!
Csak gyereket ne lásson a való életben… Ugye?

️A KIMBA méltón őrzi a 120 évvel ezelőtt született Kárpáti (Kellner) Károly olimpia bajnok emlékét.
Berlinben 1936-ban a zsidó származású magyar birkózó a német Ehrlt győzte le a döntőben, alaposan…

️ Írásbeli kérdéssel fordulunk az Európai Bizottsághoz a Tisza-kormány legalapvetőbb demokratikus és alkotmányos elveket sértő intézkedései kapcsán. 👇

A magyar kormány Európában példátlan módon…

Íme a “reményteli, szép” Tisza jövő!

Eltörölték a védett üzemanyagárat, megszüntetik a családokat védő jelzáloghitel-kamatstopot és a vidéki otthonfelújítási támogatásokat, valamint kivezetik a 3…

️Ismét gazdasági kérdésekről beszélgettünk az Ultrahang Plusz csatornáján.
Az apropót az adta, hogy a Tisza a költségvetés kudarcát vetíti előre, miközben az év felénél sem tartunk. Mielőtt azonban…

Egy kiskorú gyermeket a gyámja tudta és beleegyezése nélkül tartott ismeretlen helyen Magyar Péter

Magyar Péter megszegte ígéretét és becsapta a magyar családokat
Magyar Péter a kampány alatt még azt ígérte, hogy 700 ezer gyermek fog 100 ezer Ft-os iskolakezdési támogatásban részesülni, a mai…

Magyar Péter mai bejelentése az iskolakezdési támogatásról azt is jelenti, hogy:

A Tisza-kormány a kamatstop eltörlésével eddig több pénzt adott át a családoktól a bankok számára (évi 60 Mrd Ft), mint…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média