Íme a “reményteli, szép” Tisza jövő!
Eltörölték a védett üzemanyagárat, megszüntetik a családokat védő jelzáloghitel-kamatstopot és a vidéki otthonfelújítási támogatásokat, valamint kivezetik a 3…
️ Írásbeli kérdéssel fordulunk az Európai Bizottsághoz a Tisza-kormány legalapvetőbb demokratikus és alkotmányos elveket sértő intézkedései kapcsán. 👇
A magyar kormány Európában példátlan módon személyre szabott jogalkotással, azonnali hatállyal megfosztaná tisztségétől a köztársasági elnököt, évekkel alkotmányos megbízatásának lejárta előtt.
A javaslat emellett korlátozza a választópolgárok demokratikus jogait is azzal, hogy megtiltja az országgyűlési választáson való indulást mindazoknak, akik korábban legalább tizenkét éven át országgyűlési képviselők voltak.
A tervezet megszüntetné továbbá valamennyi hetvenedik életévét betöltött alkotmánybíró megbízatását is. Ez visszamenőleges hatályú, személyre szabott jogalkotást jelent, amely négy alkotmánybíró – köztük az Alkotmánybíróság elnöke – megbízatásának idő előtti megszüntetését eredményezné.
Az Európai Bizottság több mint egy évtizeden át kiemelt figyelemmel kísérte a magyar kormány intézkedéseit.
Miért hallgat most a Bizottság, amikor egy kormány nyilvánvalóan megsérti az európai alkotmányosság alapelveit?
Nem tartja a Bizottság ezeket a módosításokat a legalapvetőbb demokratikus elvekkel ellentétesnek?
Íme a “reményteli, szép” Tisza jövő!
Eltörölték a védett üzemanyagárat, megszüntetik a családokat védő jelzáloghitel-kamatstopot és a vidéki otthonfelújítási támogatásokat, valamint kivezetik a 3…
️Ismét gazdasági kérdésekről beszélgettünk az Ultrahang Plusz csatornáján.
Az apropót az adta, hogy a Tisza a költségvetés kudarcát vetíti előre, miközben az év felénél sem tartunk. Mielőtt azonban…
Egy kiskorú gyermeket a gyámja tudta és beleegyezése nélkül tartott ismeretlen helyen Magyar Péter
Magyar Péter megszegte ígéretét és becsapta a magyar családokat
Magyar Péter a kampány alatt még azt ígérte, hogy 700 ezer gyermek fog 100 ezer Ft-os iskolakezdési támogatásban részesülni, a mai…
Részvétünket fejezzük ki a rendkívüli hőségben elhunyt két postás családjainak. Nyugodjanak békében!
Magyar Péter mai bejelentése az iskolakezdési támogatásról azt is jelenti, hogy:
A Tisza-kormány a kamatstop eltörlésével eddig több pénzt adott át a családoktól a bankok számára (évi 60 Mrd Ft), mint…
Nem a sértegetések száma vagy a hangerő dönti el, ki mond igazat. A tények magukért beszélnek.
Erről is hazudott a Tisza: az iskolás gyerekek több, mint 40 százaléka nem kap a megígért tanévkezdési támogatásból!
Az önkény kiépítése megy Magyar Péternek, az ígéretei betartása viszont nem.
Az iskolakezdési támogatás ügyében is becsapta a választókat!
Köszönöm, hogy ilyen sokan figyelemmel kíséritek a munkámat! 🙏