Erről is hazudott a Tisza: az iskolás gyerekek több, mint 40 százaléka nem kap a megígért tanévkezdési támogatásból!
Nem a sértegetések száma vagy a hangerő dönti el, ki mond igazat. A tények magukért beszélnek.
Nem a sértegetések száma vagy a hangerő dönti el, ki mond igazat. A tények magukért beszélnek.
Erről is hazudott a Tisza: az iskolás gyerekek több, mint 40 százaléka nem kap a megígért tanévkezdési támogatásból!
Az önkény kiépítése megy Magyar Péternek, az ígéretei betartása viszont nem.
Az iskolakezdési támogatás ügyében is becsapta a választókat!
Köszönöm, hogy ilyen sokan figyelemmel kíséritek a munkámat! 🙏
Tóta W. Árpád sokak kedvence. Hegyes megfogalmazásait kacagva emlegetik, mint például Kovács Lászlóval kapcsolatban fideszes körökben azt, hogy: "Jó reggelt kívánok - hazudta Kovács László."
Nyilván…
A minap az Országgyűlésben Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter a digitális gyermekvédelemről kapott kérdést, amelyre a kormányra jellemző lekezelő választ adott. "Nagy kár, hogy az…
Hungarikum Liget, Lakitelek - Jurta Tábor
A Mongóliából származó hét eredeti jurtát tavasztól őszig vehetik igénybe Vendégeink és persze a táborozó diákok is. Egy jurtában 6 fő számára nyújtunk…
️
️ Gál Kinga:
️ Írásbeli kérdéssel fordultunk az Európai Bizottsághoz a Tisza-kormány legalapvetőbb demokratikus és alkotmányos elveket sértő intézkedései kapcsán. 👇
A magyar kormány Európában…
A Sándor-palota közleménye a Velencei Bizottság elnöki küldöttségének látogatásáról
Sulyok Tamás köztársasági elnök a mai napon a Sándor-palotában tárgyalt Marta Cartabia asszonnyal, a Velencei…
Így lett mém Magyar Péter Forsthoffer Ágnes elleni támadásáböl
Árad a kamu!
A beígért 700 000 helyett csak 400 000 gyerek kap iskolakezdési támogatást.