️NAPI ORVOSMETEORÓGIA
A látási viszonyok mindenütt javulnak, közben megnövekszik, megvastagszik, majd estétől észak felől fokozatosan szakadozik, csökken a felhőzet. Főként délnyugati tájakon süthet ki néhány órára a nap. Délutántól több helyen fordulhat elő többnyire gyenge intenzitású eső, az északkeleti határ közelében gyenge havazás, ónos eső is lehet. Az északnyugatira forduló szél délutántól egyre nagyobb területen megélénkül, helyenként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között várható, de néhol ennél enyhébb is lehet az idő. Késő estére -3 és +5 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökön melegfront-jellegű hatással kell számolni. Ma melegebb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, holnap viszont hidegfront fog áthaladni. A légnyomás csökken.❤️🇭#mentők #veddészreamentőt

Gyulafehérváron megnyitották a középkori Erdély egyik legfontosabb épületét, a felújított fejedelmi palotát, és az Erdélyi Fejedelmek Palotája néven új múzeumot hoztak létre az ingatlanban. A jelentős…

Gyönyörű, napsütéses keddet kívánok minden kedves középkorban ragadt, elmaradott, gyűlölködő populistának!
Aki még nem látta az új Apáti reagált, az ne késlekedjenek, kattintson, majd nevessen, esetleg…

MIT KERES A PARTIZÁN ALVEZÉRE PRESSMAN REZIDENCIÁJÁN? #shorts #pressman #usa #partizán
MIT KERES A PARTIZÁN ALVEZÉRE PRESSMAN REZIDENCIÁJÁN? #shorts #pressman #usa #partizán #jakab #nagykövet #pénz

Ismét Kárpátaljára látogat a Katolikus Karitász orvosmissziója. A kárpátaljai Szent Mihály Gyermekotthonban tartja orvosmissziójának 67. szűrését hétvégén a Katolikus Karitász.

Az orvosmisszió…

Nem vagyok jogász, dobbanntottam félúton, tehát nem vagyok “tudós ember”,
DE azt még én is tudom, hogy pedofiloknak és bűntársaiknak NEM felmentés, államfői kegyelem, hanem minimum
a legszigorúbb…

Magyarországnak - a régiónkhoz hasonlóan - szüksége van az orosz olajra.

👉 A finomítók bekeverési arányának változtatásához idő- és költségigényes beruházásokat szükséges végrehajtani.
👉 A vezetékes…

Egy éve történt…

🙏Hittünk egymásban, hittük, hogy fel vagyunk készülve. (Moldován András)

🙏A „katasztrófa”, „tragédia”, stb. szavak hétköznapi használatát elhagytam. Már tudom a valódi jelentésüket.…

Az elmúlt napok eseményei is rávilágítottak arra, hogy a brüsszeli vezetés továbbra is háborús lázban ég, Ukrajna sokkal fontosabb nekik az európai uniós állampolgároknál!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média