️BAJTÁRSAINK SEGÍTETTÉK VILÁGRA VINCÉT
Szombat este kezdődtek fájásai annak a 40 év körüli, 38 hetes kismamának, akihez Dunaharasztira kérték a mentők gyors segítségét. Az édesanya magzatvize elfolyt, és az események felgyorsultak, ezért a szülők mentőt hívtak, mentésirányító bajtársunk pedig azonnal riasztotta a legközelebbi mentőegységet. Bajtársaink perceken belül helyszínre értek és megvizsgálták a kismamát, majd (helyesen) úgy ítélték, hogy nincs idő kórházba sietni és felkészültek a szülés levezetésére. Bajtársaink mindössze néhány perc alatt, komplikációk nélkül világra segítették a család második gyermekét, a kis Vincét, akit helyszíni ellátást követően, a boldog édesanyával együtt stabil állapotban szállíthattak kórházba. Az újszülöttnek boldog és egészséges életet kívánunk, a szülőknek és a mentésben résztvevőknek gratulálunk!❤️🇭#mentők #veddészreamentőt (képünk illusztráció)

Minden adott a sikerhez - bár az ellenzék, külső gondolom utasításra, még megpróbálhat bekavarni

A Bloomberg után a francia Le Figaro is arról ír: Orbán Viktor és a magyar kormány újabb nagy győzelmet…

Ha a gyermek első számú szakértője a szülő, akkor miért is támadjátok a gyermekvédelmi törvényt?!
Tisztázzunk valamit! Egy szülő SEMMILYEN szempontból nem maradhat ki egy gyerkmek pszichológiai vagy…

24 méter magas és speciális teherautóval hozták Hajdúszoboszlóról Budapestre az ország karácsonyfáját. A Parlament előtt, a Kossuth téren állították fel.

Köszönöm az alelnöki bizalmat, meg fogom szolgálni, és együtt sikerülni fog.
Megvédjük hazánk szuverenitását.
Csak a Fidesz!

VÉGTELENÜL SZÁNALMAS:
Hadházy Ákos saját videójában rongálja a kormányplakátokat, és erre buzdítja az embereket is.
️ Mondjuk nem csodálkozom: ezek csak pusztítani tudnak…

️Létrejöhet-e egy európai birodalom, van létjogosultsága az Európai Egyesült Államok víziójának?
️Meddig mehet szembe az állampolgárok akaratával a brüsszeli…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média