Brüsszel megkezdte az aggódást

"A szuverenitásvédelmi törvénycsomag jelentős kockázatot jelent az emberi jogokra nézve, így azt el kell vetni"
– fogalmazott Dunja Mijatović, az Európa Tanács emberi jogi biztosa a tanács hétfőn kiadott hírlevelében.

Az emberi jogi biztos szerint a parlament elé terjesztett törvénycsomag-tervezet, valamint a kormány párhuzamos javaslata, amely az új hivatalt beillesztené az Alaptörvénybe, „olyan homályos, hogy a javasolt hivatal fegyverként alkalmazható lenne bárki ellen, aki ellenfélnek tekinthető, például »a demokratikus vita befolyásolására irányuló tevékenység« miatt”. A törvényjavaslatot ismertetve Mijatović arról is ír: „A miniszterelnök javaslatára az államfő által kinevezett elnök korlátlan, felügyelet és jogorvoslat nélküli hatáskörrel rendelkezne, hogy bárkitől érzékeny adatokat és magáninformációkat kérjen”.

Ezért felszólította a magyar parlamentet, hogy tegye félre a törvényjavaslatokat, és „használja fel jogalkotási és felügyeleti hatáskörét az emberi jogok és alapvető szabadságjogok védelmére, összhangban az Európai Egyezménnyel és az Európa Tanács alapvető értékeivel.”

Ha ma még nem nevettél, akkor ezt mindenképpen nézd meg.. 👍👍👍👍

KariGeri nyíltan vállalja, hogy ő azt teszi, amit Gyurcsány mond neki és ez a jövőben sem lesz másképp!
Reméljük, erre már nem lesz lehetőségük, mert a budapestiek bölcsebben döntenek 2024-ben!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média