Ma is NEMmel szavazunk a magyarellenes határozatra!
️OTTHONSZÜLÉS FEJÉR MEGYÉBEN️
Délelőtt kezdődtek, néhány óra múlva pedig nagyon felerősödtek fájásai annak a 38 hetes kismamának, akihez a Fejér megyei mentők gyors segítségét kérték tegnap. A tapasztalt mentésirányító azonnal riasztotta a legközelebbi esetkocsit, miközben az aggódó szülőket igyekezett megnyugtatni és instruálni a teendőkre. Perceken belül helyszínre érkező bajtársaink megvizsgálták a 30 év körüli nőt, majd (helyesen) úgy ítélték, hogy már nem indulnak kórházba és felkészültek a szülés levezetésére, a mentésirányítás pedig még egy mentőegységet riasztott segítségül. Néhány perc múlva az életmentők világra segítették a büszke szülők első gyermekét, aki rögtön fel is sírt. Helyszíni ellátást követően a kislányt és a boldog anyukát is stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők. Az újszülöttnek boldog és egészséges életet kívánunk, a szülőknek és a mentésben résztvevőknek gratulálunk!️🇭#mentők #veddészreamentőt
(Képünk illusztráció)