Nemcsak megszégyenítették a németeket, de kulturáltságból is példát mutattak a japánok Katarban: a szurkolók a lelátón, a válogatott játékosai pedig az öltözőben tettek rendet maguk után, még a törölközőket is kimosták és összehajtogatták. Emellett a németekkel ellentétben tiszteletben tartották a fogadó ország kulturális szokásait, hagyományait.

️A baloldal nem alternatívát teremt, hanem ismét a teljesen értelmetlen rendszerellenzéki szerepbe bújik.

Mint megannyiszor a saját mondanivaló hiányában, most is csupán néhány civil elégedetlenkedési…

Karácsony Gergely közmeghallgatást tartott a budapesti városházán. Viszont senki se volt kíváncsi rá, a képviselőkön és az alkalmazottakon kívül senki se volt a Fővárosi Közgyűlés termében.

https://…

Ugyanez nem mondható el Karácsony zsebéről, azok után, hogy több, mint 3 milliárd forintnyi dollárral tömték ki a baloldalt a globalista gazdáik💁

Meghívó

A Budapesti Lengyel Nagykövetség és a Lengyel Intézet nevében tisztelettel és szeretettel meghívom Önt az ismert lengyel dalnok, Paweł Piekarczyk "II. világháborús rapszódia" című koncertjére,…

A “Háttérkép” című Civil Akadémián Csizmadia László, a CÖF-CÖKA elnökének meghívására a vendégek Bogár László közgazdász és
Boros Imre közgazdász, volt tárca nélküli miniszter voltak.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média