Balázs Dezse barátommal mindjárt forgatjuk a The Right Brotherst a PS Tv-nek
️CSELLÓZÁS KÖZBEN ESETT ÖSSZE EGY TANÁRNŐ
️
Éppen cselló leckét adott diákjának az a 40 év körüli tanárnő, aki minden előzetes panasz nélkül esett össze egy balatoncsicsói általános iskolában hétfőn. A kis tanítvány azonnal segítséget kért egy pedagógustól, aki rögtön mentőt hívott. Tapasztalt mentésirányító bajtársunk utasításai alapján a hős tanárnő rögtön megvizsgálta kolleganőjét, aki már nem lélegzett. Azonnal megkezdte az újraélesztést, amit perceken belül helyszínre érkező bajtársaink emelt szinten folytattak. Az időben megkezdett mellkasi nyomások végül sikerre vezettek és a nőt stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők. Mielőbbi felépülést kívánunk, az életmentésben résztvevőknek gratulálunk!
️🇭#mentők #veddészreamentőt
(Képünk illusztráció)
/posztok.hu



A magyarok és a németek ugyanolyan jó véleménnyel vannak egymás nemzetéről, ugyanakkor a politikai kérdésekben vannak különbségek – derült ki a Nézőpont Intézet által, a Konrad-Adenauer-Stiftung…

️Az Igazság órájában, a Karc FM és a Központ közös műsorában:
az október közepén induló nemzeti konzultációról;
️ a dollárbaloldal hazát árul, a magyar kormány hazát véd.