Olvasói levél
SZMK-s emailben toborozták a szülőket a tanársztrájk támogatására, és hogy anyagiakkal támogassák a tanárokat.
"Kedves Szülők!
Továbbítom az SZMK kérését, szülői kezdeményezés levelét:
Kedves Szülőtársak!
Biztos sokan tudjátok, hogy október 5-én országszerte sztrájkolni fognak tanárok, így a mi iskolánkban is. A szülői értekezleteken azt is hallhattátok, hogy a szülői választmány kezdeményezte, hogy az iskolai alapítványon keresztül mi szülők támogassuk bérkiegészítéssel azokat a főleg pályakezdő tanárokat, akiknek a mindennapi megélhetésükre sem elég az állami fizetés. Különben az iskola nem fogja tudni megtartani a pályán ezeket a fiatal embereket, akik máshová fogják vinni a tehetségüket, ahelyett hogy ott használnák, ahol az a legfontosabb, A GYEREKEINK között.
Nagyon jó, ha azok a családok, akik ezt megengedhetik maguknak, támogatják anyagilag a pedagógusokat, remélem sokan fogják közületek is.
DE az is nagyon fontos, hogy megmutassuk a döntéshozóknak, hogy kiállunk a tanárok tisztességes bérhez való joga mellett és a gyerekeinknek a tisztességes oktatáshoz való joga mellett. ÁLLJUNK oda együtt október 5-én reggel az iskola elé 8 órakor az első csöngetésre!
Ne feledjétek ez egy különleges hely, ez volt az első iskola az országban ami sztrájkba lépett februárban!"
/posztok.hu

A magyarok és a németek ugyanolyan jó véleménnyel vannak egymás nemzetéről, ugyanakkor a politikai kérdésekben vannak különbségek – derült ki a Nézőpont Intézet által, a Konrad-Adenauer-Stiftung…

️Az Igazság órájában, a Karc FM és a Központ közös műsorában:
az október közepén induló nemzeti konzultációról;
️a magyar embereknek káros szankciókat akadályozott ma meg hazánk diplomáciája, jelentette be
️ a dollárbaloldal hazát árul, a magyar kormány hazát véd.


szóval nem korányi dávid, soros egyik magyarországi pénzelosztója vett dollármilliókért kérót, hanem a felesége.