️DRÁMA EGY DUNAALMÁSI RENDEZVÉNYEN
Egy hagyományőrző összejövetelen vett részt az a 65 év körüli nő, akihez múlt héten kérték a mentők gyors segítségét. Az asszony férjével jelezte a szervezőknek, hogy nem érzi jól magát, majd hirtelen összeesett. Ekkor többen azonnal a beteg segítségére siettek, köztük egy kórházi dolgozó is, aki rögtön mentőt hívott és megvizsgálta a nőt, aki már nem lélegzett. Azonnal megkezdte az újraélesztését, amit a perceken belül helyszínre érkező bajtársaink emelt szinten folytattak. Az életmentés az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak köszönhetően sikerre vezetett és a beteget stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők. Mielőbbi felépülést kívánunk, a mentésben résztvevőknek gratulálunk! #mentők #veddészreamentőt
(Képünk illusztráció)

️A szankciós politikától szenved egész Európa, az emberek is egyre dühösebbek, ezt mutatják a választási eredmények, amelyek során sorra váltják le a szankciópárti vezetőket.

Magyarországnak az…

Már a sokadik globalista politikus mondja, hogy gyenge télben reménykedik.

A mezőgazdaságban jártas ismerőseim meg mindig azért imádkoznak, hogy legyen legalább kettő hét tartós fagy, hogy…

Ma van az állatok világnapja! Számomra is fontos az állatvédelem, ezért fel szeretném hívni a figyelmeteket, a felelős állattartásra. Ha nem figyelünk rájuk, könnyen galibát okoznak. Sőt! Veszélyessé…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média