Már a sokadik globalista politikus mondja, hogy gyenge télben reménykedik.

A mezőgazdaságban jártas ismerőseim meg mindig azért imádkoznak, hogy legyen legalább kettő hét tartós fagy, hogy elpusztuljanak a kártevők.

Végtelenül felháborít, hogy ott tartunk, hogy ezek a baloldali bábok abban reménykednek, hogy nem lesz hideg a télen, hogy nem lesz fehér a Karácsony. Felháborít, mert erről az egészről a csak és kizárólag a szankciópárti baloldali politikusok tehetnek. A Karácsony Gergelyek, a Dobrev Klárák és a Gyurcsány Ferencek.

Miattuk retteg a téltől egész Európa. Nekik köszönhető, hogy nem jön rendesen a gáz és, ami jön az is rettentően drága.

A mezőgazdászoknak kell a hideg tél, a gyerekek örülnek a fehér Karácsonynak. Eddigi életem során nem emlékszem arra, hogy az ellenkezőjét kellett volna kívánni. Nem ez a dolgok rendje...

Véget kell vetni a brüsszeli szankcióknak azonnal és el kell zavarni a szankciópárti politikusokat, akik ide vezették Európát!

Elég volt abból, hogy mi húzzuk meg a nadrágszíjat, miközben ezek jóemberkednek!

Ma van az állatok világnapja! Számomra is fontos az állatvédelem, ezért fel szeretném hívni a figyelmeteket, a felelős állattartásra. Ha nem figyelünk rájuk, könnyen galibát okoznak. Sőt! Veszélyessé…

MOMENTUM: A SZANKCIÓK MŰKÖDNEK

Kérdés: Egész Európában Orbán tehet arról, hogy emelkednek az energiaárak? Németországban, a franciáknál az angoloknál, stb stb?
Vagy CSAK nálunk emelkedik a "rossz…

Tordai Bence: "Fizessenek a gazdagok"

Rákosi Mátyás 1947-ben, Kaposváron mondott egy beszédet, amelynek a címe: "Fizessenek a gazdagok!" volt.

A szocik miniszterelnök-jelöltje Botka László 2017-ben…

️Breaking! Kiszáll a politikából a balliberális oldal egyetlen értékelhető influenszere, Pottyondy Edina. Azzal indokolja távozását, hogy rámegy a mentális egészsége, mert a politika túl toxikus és…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média