️A MENTŐK SENKIT SEM HAGYNAK MAGÁRA
Megsérült egy 40 év körüli férfi, aki kutyáját sétáltatta reggel a Margit-szigeten. A mentők segítségét kérték hozzá, bajtársaink pedig perceken belül helyszínre értek és ellátták a sérültet, akit kórházba szerettek volna szállítani. A kutyust sajnos nem vihették magukkal, így a Központi Mentésirányítás segítségét kérték, akik riasztották az Állat- és Természetvédelmi Őrszolgálatot. A szakemberek azonnal a helyszínre siettek és gondjaikba vették Buksit, amíg a gazdi gyógyul. Bajtársaink ezt követően stabil állapotban szállíthatták kórházba a férfit, akinek így már nem kellett aggódnia kis kedvencéért. Mielőbbi felépülést kívánunk, a mentésben résztvevőknek gratulálunk!️🇭#mentők #veddészreamentőt
(Képünk nem illusztráció

1, 2, 3

Pontosan ebben a sorrendben állhattak dobogóra a szombathelyi tűzoltók augusztus 6-án a Magyar Sárkányhajó Szövetség által rendezett Sárkányhajó Fesztiválon.

A szombathelyi csapat idén nemcsak…

Halad ez csak csinálni kell!

️25 ember! Ennyien jelentek meg ma a Momentum által meghirdetett nagy ellenzéki tüntetésen a Kossuth téren!
️A demonstrálók üzenhettek is a kormánynak, hatan (!!!) éltek is…

Összevont poszt

Kiszivárgott: Karácsony Gergely teljes mellszélességgel támogatja a magyar gazdaságot és embereket tönkretevő szankciókat!

BREAKING

Most szivárgott ki a pár…

️HOPPÁ
KAMUGERI CSÚNYÁN LEBUKOTT

Kiszivárgott az a pár hónappal ezelőtti telefonbetyár hívás, amelyben a budapesti főpolgármester azt hitte, hogy Kijev főpolgármesterével folytat beszélgetést, ezért…

Miii iii ii?! Hogy Brüsszel elb*szott szankciós politikája miatt lennének egekben az energiaárak?
FRÁSZT! PUTYIN MIATT!

Bár a cikk még az elejétől szépen levezeti, hogy A NÉMETEK nullázták az Északi…

Ajjaj! Megvan Gréczy Zsolt új kiszemeltje.
Gyurcsány jobbKEZE, ma nagyon furán viselkedett a parlamentben.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média