Halad ez csak csinálni kell!
️25 ember! Ennyien jelentek meg ma a Momentum által meghirdetett nagy ellenzéki tüntetésen a Kossuth téren! 

️A demonstrálók üzenhettek is a kormánynak, hatan (!!!) éltek is…
1, 2, 3
Pontosan ebben a sorrendben állhattak dobogóra a szombathelyi tűzoltók
augusztus 6-án a Magyar Sárkányhajó Szövetség által rendezett Sárkányhajó Fesztiválon. 
A szombathelyi csapat idén nemcsak az Open Kupában indult, hanem másik két kategóriában is, hölgyekkel kiegészülve. 👩 👩🦰
️A kétszáz méteres Open Kupában idén a legjobb helyet zsebelték be, ezzel beteljesítve hat éve dédelgetett álmukat. 
A Vegyes Kupában, szintén kétszáz méteren a második helyet hozták el a fiúk-lányok
, illetve a kétezer méteres Marathon Kupában a dobogó harmadik fokát csípték el. 
A csapatmunkában már profi tűzoltók rendkívül elégedetten zárták a napot a helyezések miatt, de amiatt is, hogy bizonyíthattak: fejlődtek a tavalyi év óta. 💪
Nem tudjuk, hogy a sok kettessel kezdődő táv (200 méter, 2000 méter) vagy a kedves hölgyek jelenléte, társasága, csapatmunkában való részvétele, versenyszelleme, esetleg szépsége volt az, ami hozzásegítette őket a győzelemhez, de egy biztos, ezt a csapatot bizony megtartjuk! 
A fotókat a csapattagoktól kaptuk.
Halad ez csak csinálni kell!
️25 ember! Ennyien jelentek meg ma a Momentum által meghirdetett nagy ellenzéki tüntetésen a Kossuth téren! 

️A demonstrálók üzenhettek is a kormánynak, hatan (!!!) éltek is…
BREAKING 
Most szivárgott ki a pár hónappal ezelőtti telefonbetyár hívás Karácsonnyal.
Karácsony kijelentései botrányosak!
Mára már mindenki számára világos, hogy Európa-szerte a kirívóan magas…
Kiszivárgott: Karácsony Gergely teljes mellszélességgel támogatja a magyar gazdaságot és embereket tönkretevő szankciókat!
Most szivárgott ki a pár hónappal ezelőtti telefonbetyár hívás Karácsonnyal.
Karácsony kijelentései botrányosak!
Karácsony tulajdonképpen annak szurkolt, hogy Brüsszelben vonják meg a helyreállítási…
️HOPPÁ
️
KAMUGERI CSÚNYÁN LEBUKOTT

Kiszivárgott az a pár hónappal ezelőtti telefonbetyár hívás, amelyben a budapesti főpolgármester azt hitte, hogy Kijev főpolgármesterével folytat beszélgetést, ezért…
Finoman szólva sem várható az…
Miii iii ii?! Hogy Brüsszel elb*szott szankciós politikája miatt lennének egekben az energiaárak?
FRÁSZT! PUTYIN MIATT!
Bár a cikk még az elejétől szépen levezeti, hogy A NÉMETEK nullázták az Északi…
Az igazi lényeg 1:28-tól látható.
Nézzétek meg ezt a videót. 1perc 28mp -től van a lényeg
A Jó NATO és a gonosz Putyin ellen
Agyrém: A Financial Times szerint többen azt szorgalmazzák, hogy az EU vezessen be szankciókat Törökország ellen!
Ajjaj! Megvan Gréczy Zsolt új kiszemeltje.
Gyurcsány jobbKEZE, ma nagyon furán viselkedett a parlamentben.
A márciusban bevezetett energiaembargó ellenére az USA továbbra is vásárol olajat Oroszországtól.
👉 Az intézkedést korábban is sokan kritizálták, mert az nem terjedt ki az igazán lényeges uránra.
👉…
A Jobbik megítélése ma már rosszabb, mint Gyurcsány Ferencé.
️Bármilyen abszurd is, de nem az lesz a jövő kérdése, hogy a Jobbik akar-e Gyurcsánnyal együttműködni, hanem az, hogy Gyurcsány Ferencnek…