BOLOND LYUKBÓL - A KÖNYV - MEGJELENT
️ Hírszemlének indult, egy éve a Mandiner…
️HATALMAS TAPSOT KAPTAK AZ ÉLETMENTŐK A PLÁZÁBAN️
Egy budapesti plázában esett össze az a 70 év körüli férfi, akinek a biztonsági őrök siettek a segítségére még a múlt héten. Azonnal értesítették a mentőket és a telefonon kapott instrukciók alapján megvizsgálták a beteget. A férfi nem lélegzett, így rögtön megkezdték az újraélesztését, amit a perceken belül érkező mentők emelt szinten folytattak. A küzdelem még sokáig tartott a helyszínen, amit a vásárlók egy csoportja feszülten, reménykedve figyelt. Az időben megkezdett mellkasi nyomások végül sikerre vezettek, amit a vásárló közönség hatalmas tapssal ünnepelt. Bajtársaink végül stabil állapotban szállíthatták kórházba betegüket, aki útközben már az eszméletét is visszanyerte. Mielőbbi felépülést kívánunk, az életmentésben résztvevőknek gratulálunk. ️ #mentők #veddészreamentőt (Képünk illusztráció)
BOLOND LYUKBÓL - A KÖNYV - MEGJELENT
️ Hírszemlének indult, egy éve a Mandiner…
🟢Békés Márton, a XXI. Század Intézet igazgatója az M5 Kommentár klub című műsorának volt a vendége.
👉Békés Úr a szűkösség és a haladás világának perspektíváján keresztül mutatja be, hogy hogyan…
Zágráb Nándor Gyurcsány helyi jelöltje a birtokunkba került iratok alapján súlyos pénzekkel tartozik nektek! A videóból kiderül, milyen mutyikkal sikerült ezt összehoznia!
Jancsó Zita Gyurcsány helyi jelöltje tipikus példája annak, mennyire nem sikerült megújulnia a baloldalnak! A privatizált vagyon a családban marad! Mutatjuk, hogyan!
Szabó Ervinnek Gyurcsány helyi jelöltjének van egy csúnya titka, ami normál esetben egy politikai pályafutás végét jelentené! A videóban mutatjuk a részleteket!
Gyurcsány helyi jelöltje a kamuvideós Korózs Lajos tipikus példája annak, hogy a baloldal semmit nem változott. Korózs korábban minden megszorítást megszavazott és államtitkár volt a Gyurcsány-…
Kuvasz a polgárőrségben
2 kuvasz kölyök került ismét a dunakeszi Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ felügyelete alá, hogy később a polgárőrségben teljesítsenek majd szolgálatot, segítsék a béke és…
Gyurcsány Ferenc üzenetét most értettem meg
Tehát ha nem segítünk pocsék emberek vagyunk, inkább haljunk meg a háborúba amihez semmi közünk!
Én nem akarok meghalni más háborújába Feri!
Az ukrán elnök azt követeli Magyarországtól, hogy küldjünk fegyvereket és zárjuk el az orosz gázcsapot.
A hazai baloldal persze egyből ráugrott a témára.
Ezért…
Elképesztő mit művel a baloldal
Márki-Zay Péter megegyezett Ukrajna elnökével: ha nyernek, azonnal megkezdik a fegyverszállítást. Továbbá azonnal aláírják a gáz és olaj szankciót. Magyarul leállítják…