️REMÉNYTELENNEK TŰNŐ KÜZDELEMBEN NYERTEK A JÁSZSÁGI MENTŐK
Munka közben, minden előzetes panasz nélkül esett össze az az 50 év körüli férfi, akihez egy jászfényszarui fóliasátorba kérték a mentők gyors segítségét tegnap. Tapasztalt mentésirányítónk utasításai alapján a bejelentők megvizsgálták a beteget, aki már nem lélegzett. A helyszínen levők ugyan nagyon megrémültek, a telefonon kapott instrukciók alapján mégis megkezdték az újraélesztést. Eközben egy mentőhelikopter és több földi egység indult segítségül, köztük a helyi orvosi ügyelet is. A perceken belül érkező mentők emelt szinten folytatták az életmentést, ami még sokáig zajlott a helyszínen. A reménytelennek látszó küzdelem csaknem egy órán keresztül tartott, de végül az időben megkezdett mellkasi nyomások sikerre vezettek. A férfit stabil állapotban, légi úton szállíthatták kórházba a mentők. Mielőbbi felépülést kívánunk, az életmentésben résztvevőinek gratulálunk! #mentők #veddészreamentőt

A kormánynak is köszönhetően hatalmas fejlődés volt Ózd térségében!

A CÖF Klub Miskolc közleménye

A BÉKEMENETEN újra sokan voltunk. A CÖF Klub Miskolc közel 120 fővel képviseltette magát a Békemeneten.
Nagy örömmel üdvözöltük Krizbai Imre tiszteletes Urat, Barótról.

Idén is csatlakozott a Magyar Rendőrség a Bach Mindenkinek Fesztiválhoz.
Tegnap a Teve utcai székházában örvendeztették meg kicsik és nagyok a közönséget.

Felléptek:
Hegedűs Endre, Marczi Mariann…

A máskor oly hangosak, most hallgattak.
Felkerestem Soros György magyarországi szervezeteit, hogy mire költik a milliárdostól kapott pénzeket.
A milliókat szívesen zsebre teszik, de beszélni már nem…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média