Komoly dolgokról kell beszélnünk. Háborúról és békéről, a haza üdvéről és a fenyegető veszélyekről. Legelőször is, kedves Barátaim, lássuk tisztán, mit akarunk. Mióta az eszünket tudjuk, mióta létezik közös magyar nemzeti emlékezet, a magyarok mindig ugyanazt akarták a Kárpátok alatt. Legyen béke! Legyen szabadság! Legyen egyetértés! „Legyen béke, szabadság és egyetértés!” – így mondták 1848-ban a márciusi ifjak. De ez nem maradhat puszta óhaj, mert akkor elszáll, mint egy könnyű lehelet. A békéhez, a szabadsághoz és az egyetértéshez ugyanarra a dologra van szükségünk: erőre.

Gyenge nép nem kap békét, legfeljebb megkegyelmeznek neki. Gyenge nemzetnek nem jár a szabadság, legfeljebb hamisgulyás a barakkjába. Gyenge nép nem tud tető alá hozni semmilyen egyetértést, legfeljebb beletörődhet a sorsába. A béke, a szabadság és az egyetértés az erős népek jutalma. Övék a jólét, az önbizalom, a biztonság és a nyugodt élet. A szél mindig az erősek vitorláját dagasztja, az ő hajójuk mindig révbe ér, őket kedveli a szerencse, és ők mindig a talpukra esnek. Ezért álmodtak Széchenyi, Kossuth, Petőfi és mind a többiek erős Magyarországot, és ezért álmodunk velük mi is. Erős országot akarunk, amely ugyan a természet törvényei szerint nem szakadhat ki a népek naprendszeréből, de mindig a saját tengelye körül forog, nem enged más bolygók vonzásának, és nem engedi, hogy idegen népek érdekei jelöljék ki a röppályáját. Ehhez erő kell, tekintélyt parancsoló erő. Ezt az erőt gyűjtjük, ezt az erős Magyarországot építjük évről évre, ezt tesszük tizenkét éve. Ezért támogatjuk a családokat, és ezért hoztunk létre egymillió új munkahelyet. Ezért adóztattuk meg a multikat, csökkentettük a rezsit, és ezért küldtük haza az IMF-et. Nem térített el bennünket se árvíz, se migráció, se világjárvány, és azt akarjuk, hogy ne térítsen el ettől se a háború, se a baloldal április 3-án.