️RÉSZEGEN GÁZOLTA EL A MENTÉST VÉGZŐ ÉLETMENTŐT ÉS A RENDŐRT
️
Járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Ózdi Rendőrkapitányság egy 62 éves helyi férfival szemben, aki tegnap 16 óra 30 perc körül Ózdon, a Bolyki főúton nem tartott megfelelő oldaltávolságot, ezért egy beteg ellátása miatt egy az út szélén álló mentőautónak ütközött. Eközben elsodorta egyik bajtársunkat, és a helyszínen intézkedő rendőrt is. A férfivel ittasága miatt nem is lehetett kommunikálni a helyszínen. A balesetben szerencsére az életmentő és a rendőr is könnyebb sérüléseket szenvedtek, stabil állapotban szállíthatták őket kórházba a mentők. Mielőbbi felépülést kívánunk! 
️🇭#mentők #veddészreamentőt (fotó: rendőrség)
/posztok.hu







mielőbb befejeződjenek a harcok
Elmegyünk Hódmezővásárhelyre és elmondjuk a hódmezővásárhelyieknek, hogy a „messiás” valójában csak egy hazudozó politikai porszívóügynök! 
Miért érte el a 400 forintot az euró?
Háború van és a forint is a brüsszeli szankciók áldozata.
Az a legfőbb probléma, hogy a szankciók kiterjesztésének folyamatos lebegtetése negatív hatással van…
Felháborító az a stílus, amit ezek képviselnek.
Így épül a “szeretetország.”
Aha…
Szánthó Miklós
Akár…