Elmegyünk Hódmezővásárhelyre és elmondjuk a hódmezővásárhelyieknek, hogy a „messiás” valójában csak egy hazudozó politikai porszívóügynök!
x Deák Dániel
A magyar ellenzék által lesajnált és megszűnésre ítélt V4-ek aktívan lépnek fel a BÉKE érdekében, mert együtt erősebbek vagyunk
Valamennyi V4 ország közös érdeke, hogy
mielőbb befejeződjenek a harcok
a menekültek hazatérhessenek
orosz házhoz való hozzáférés fennmaradjon
a harcoló feleket visszakapcsoljuk a gazdasági együttműködésbe.
Orbán azt ígérte, ismét erőfeszítéseket fognak tenni a béke helyreállításáért. Ennek keretében a V4-országok miniszterelnökei kedden Londonban, majd az Európai Unió összes miniszterelnöke csütörtökön és pénteken Párizsban fog tárgyalni.
Elmegyünk Hódmezővásárhelyre és elmondjuk a hódmezővásárhelyieknek, hogy a „messiás” valójában csak egy hazudozó politikai porszívóügynök!
x Deák Dániel
Miért érte el a 400 forintot az euró?
Háború van és a forint is a brüsszeli szankciók áldozata.
Az a legfőbb probléma, hogy a szankciók kiterjesztésének folyamatos lebegtetése negatív hatással van…
Felháborító az a stílus, amit ezek képviselnek.
Így épül a “szeretetország.”
Aha…
💪
Szánthó Miklós barátom jól helyre tette Márki-Zay történészét.
Akár…
Irány Hódmezővásárhely, Márki-Zay főhadiszállása.
Már nagyon várjuk, hogy Lázár János jól elverje őt április 3-án!
x Bohár Dániel

Március 15-én a Kossuth téren tart ünnepi beszédet Orbán Viktor!
️Én ott leszek!
Csatlakoztok?
️ Ki hazudik?/MZP évtizedértékelő


MZP évtizedértékelőt tartott. Ilyen ember kicsire nem ad, nem évet, hanem évtizedet értékel... És persze folyamatosan…