️…
️CSAK A SZERENCSÉN MÚLT, HOGY MÉG IDŐBEN RÁTALÁLTAK
️
Saját háza előtt, az árok szélén találtak arra az 50 év körüli férfire, akihez vasárnap kérték a mentők gyors segítségét az egyik Hajdú- Bihar megyei községbe. Tapasztalt mentésirányító bajtársunk instrukciói alapján, a bejelentő megvizsgálta a beteget, aki ekkor már nem lélegzett. A segélykérőnek közben társai is akadtak az életmentésben, akikkel azonnal megkezdték az újraélesztést. A perceken belül érkező mentők átvették és emelt szinten folytatták a küzdelmet a férfi életéért, amit a helyszínen levők továbbra is mindenben segítettek. Az időben megkezdett mellkasi nyomások végül sikerre vezettek, bajtársaink stabil állapotban szállíthatták kórházba betegüket. Mielőbbi felépülést kívánunk, az életmentésben résztvevőknek gratulálunk! 
️
#mentők #veddészreamentőt
Képünk illusztráció
️…
A folyosó nem műhely, nem tároló!
Sokan a folyosókon, közlekedőben tárolják a kidobásra ítélt bútorokat, lomokat, sportszereket. Fontos azonban figyelni arra, hogy ezek ne akadályozzák a biztonságos…
☝️Ő lenne a First Gentleman-jelölt?
️Szándékosan nem írtam eddig a fotón látható “kocsmai” jelenetről.
☝️Vártam, hátha kialakul egy politikai táboroktól független, egységes álláspont arról, hogy…
Számok bizonyítják a Keleti Nyitás létjogosultságát!
Magyarország időben felismerrte azt, amit sokan politikai okokból, saját nemzetüknek kárt okozva nem akarnak felismerni.
Az EU világgazdasági súlya…
A DK-URALTA BALOLDAL SZERINT ÉRTELMETLEN A KELETI NYITÁS. ROMÁNIÁBAN EKÖZBEN 4-SZERESÉRE NŐ A GÁZ ÁRA A KITETTSÉG MIATT!
Ha Dél-Borsodban élnék, akkor már tudnám, kire nem fogok szavazni!
7:10 // Tv2 Mokka. Már az adáson és a reggelin is túl köszönhetően Mádai Viviennek! 
Gyurcsányék annak idején leépítették a magyar hadsereget, ezzel teljesen védtelenné tették az országot.
Talán ti is hallottátok: jövőre 30 százalékkal többet költ a kormány honvédelemre, mint idén. A…
A rejtvényben négy, egymással teljesen véletlenül összekerült fotó szerepel.
A betűk és a sorszámok segítségével próbáld meg összepárosítani, melyik képhez melyik leírás tartozik.
1. A népszerű "Sikoly"…