️SZEMÉLYESEN MONDOTT KÖSZÖNETET ÉLETÉÉRT A DUNAKESZIN ÚJRAÉLESZTETT FÉRFI

Még májusban számoltunk be egy 50 év körüli férfi történetéről, aki egy szakáruházban esett össze Dunakeszin. A szemtanúk és az üzlet munkatársai mentőt hívtak, majd mentésirányító bajtársunk segítségével megvizsgálták a beteget, aki már nem lélegzett. Azonnal újraélesztés kezdődött, amihez az áruházban félautomata defibrillátort is használták, majd rendőrök is csatlakoztak a segítségnyújtáshoz.

A kiérkező esetkocsi emelt szinten folytatta az életmentést, ami a helyszínen segédkezőknek és a mentők szakmai helytállásának köszönhetően sikerre vezetett és a férfit stabil állapotban szállíthatták kórházba bajtársaink.

❤️ A napokban az említett mentőegység ismét közösen teljesített szolgálatot, amikor nagy meglepetésben volt részük: Deák Levente Gábor, a korábban újraélesztett beteg meglátogatta őket a mentőállomáson. Levente több hónapos rehabilitáció után, egy pacemakerrel gazdagabban kereste fel bajtársainkat, hogy köszönetet mondjon életéért, a kedves gesztus pedig végtelenül meghatotta a mentőket.
❤️🇭
#mentők
#veddészreamentőt #HivatásazÉletért

Veszélyes Kétévesek offenzívája – duplatámadás, rögtön két vármegyében

A VK-mozgalom ma ismét bizonyította, semmi ok a nyugalomra… Két fronton, két vármegyében csapott le egyszerre a VK-kommandó –…

Magyarország a magyaroké – és csak a magyaroknak van joguk eldönteni, kivel akarnak együtt élni, és kivel nem! Brüsszel és hazai kiszolgálói migránsokat menedzselnének be az országba, miközben ez az a…

️ Magyar Péter és csapata egy, a Bokros-csomag szellemét idéző, kemény megszorító tervet dolgozott ki, amelyet minden magyar a saját bőrén érezne.

A 600 oldalas, az Index által nyilvánosságra hozott…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média