Büszkék vagyunk
Életmentés Beloianniszban
Bejelentés érkezett a rendőrségre május 19-én reggel Beloianniszból. Egy aggódó édesanya elmondta a…
️NEMZETKÖZI ÉLETMENTÉS A HATÁRON
️
Vasárnap este a csengersimai közúti határátkelőhelyen rendőrök ellenőriztek egy kisbuszt, mikor egy utas hirtelen rosszul lett, majd elvesztette az eszméletét. A rendőrök azonnal megvizsgálták a beteget, aki ekkor már nem lélegzett, ezért rögvest megkezdték az újraélesztést, mindeközben egy másik kollégájuk tárcsázta a segélyhívót.
Pillanatokon belül a határ mindkét oldaláról érkezett segítség, hiszen riasztották a magyar és a román mentőszolgálatot is, de mindenki legnagyobb meglepetésére az éppen szabadnapján arra járó Dr. Zacher Gábor mentőorvos is csatlakozott az életmentéshez.
👏 A példaértékű nemzetközi csapatmunkának köszönhetően a férfi keringése visszatért és végül stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők a beteget.
🙏 Mielőbbi felépülést kívánunk, a mentésben résztvevőknek gratulálunk!
❤️

#mentők #veddészreamentőt #HivatásazÉletért
(Képünk illusztráció)
Büszkék vagyunk
Életmentés Beloianniszban
Bejelentés érkezett a rendőrségre május 19-én reggel Beloianniszból. Egy aggódó édesanya elmondta a…
️ Egy ártatlannak tűnő link is sokba kerülhet. Mindig ellenőrizd, honnan érkezett az üzenet!
️ A globalisták és hazai zsoldosaik elleni küzdelmet csak összefogással nyerhetjük meg, ezért is kulcsfontosságú, hogy minél szorosabb kapcsolatot ápoljunk a nemzetközi patriótákkal, szuverenitásunk…
A béke nemcsak Magyarország, de az egész világ érdeke! Rep. Abe Hamadehamerikai veterán és békepárti kongresszusi képviselő is színpadra lép a 4.…
Történelmi siker a jégen! 

A magyar férfi jégkorong-válogatott a sportág történetében először tudott bent maradni a 2026-ban az elit világbajnokságon induló csapatok körében.👏
Ez azt jelenti, hogy…
Hogyan alakul a munkaerőpiac jövője Magyarországon?
Milyen válaszokat adunk a globális kihívásokra?
Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány és a WHC Csoport közös konferenciát rendezett május 15-én a…
Vérhólyag lett Peti lábán. A kocsikázástól... 

Mit keres a Helsinki Bizottság az iskolákban?!
A Brüsszel és a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) hálózatának bőkezű támogatását élvező Helsinki Bizottság egy megdöbbentő kiadvánnyal…



Milyen problémák foglalkoztatják az európaiakat?
Mennyire képes az elit megfelelő válaszokat adni ezekre a kihívásokra?
👉 Megérkeztek a Századvég Európa Projekt kutatásának új eredményei.
👉 A…