Büszkék vagyunk

Életmentés Beloianniszban

Bejelentés érkezett a rendőrségre május 19-én reggel Beloianniszból. Egy aggódó édesanya elmondta a segélyhívón, hogy kezelésre szoruló, 38 éves fia elment otthonról, és közölte vele, hogy most látta utoljára. A bejelentő egy ideig követte a fiát, azonban egy fás-bokros területen a nehéz terepviszonyok miatt nyomát vesztette.
Kollégáink azonnal megkezdték a férfi keresését, ami eleinte nem vezetett eredményre. Nyomkövető kutyát is indítottak, több kilométeren keresztül követte is a férfit útvonalát, azonban a településre visszaérve a nyomot már nem találta. Eközben egy drónpilóta is folyamatosan pásztázott a levegőből. A kutatásban a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság, az Adonyi és a Mezőfalvi Rendőrőrs munkatársai, valamint a Körmendi Rendvédelmi Technikum éppen gyakorlatukat töltő tanulói is részt vettek.
A keresés egy percre sem szakadt félbe, a település kameráit is visszanézték a rendőrök, amikor lakossági információ futott be a helyi körzeti megbízotthoz. Egy férfi gyerekei játék közben már néhány nappal ezelőtt is látták az eltűntet egy eldugott, fás-bokros árokparton mászkálni, és úgy gondolták, azt a részt lenne érdemes átkutatni.
Az információnak köszönhetően kihűlt, legyengült állapotban, de megtalálták a férfit. A földön feküdt, szinte nem lehetett észrevenni a közel egy méter magas fűben. Beszélni és mozogni sem tudott, ezért kollégáink kivitték egy olyan részre, amit már a mentők is meg tudtak közelíteni. Vizsgálatát követően sikerült a férfit stabil állapotban kórházba szállítani.

️ A globalisták és hazai zsoldosaik elleni küzdelmet csak összefogással nyerhetjük meg, ezért is kulcsfontosságú, hogy minél szorosabb kapcsolatot ápoljunk a nemzetközi patriótákkal, szuverenitásunk…

Történelmi siker a jégen!

A magyar férfi jégkorong-válogatott a sportág történetében először tudott bent maradni a 2026-ban az elit világbajnokságon induló csapatok körében.👏

Ez azt jelenti, hogy…

Hogyan alakul a munkaerőpiac jövője Magyarországon?
Milyen válaszokat adunk a globális kihívásokra?

Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány és a WHC Csoport közös konferenciát rendezett május 15-én a…

Mit keres a Helsinki Bizottság az iskolákban?!

A Brüsszel és a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) hálózatának bőkezű támogatását élvező Helsinki Bizottság egy megdöbbentő kiadvánnyal…

Milyen problémák foglalkoztatják az európaiakat?
Mennyire képes az elit megfelelő válaszokat adni ezekre a kihívásokra?

👉 Megérkeztek a Századvég Európa Projekt kutatásának új eredményei.
👉 A…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média