Hiába száll be Zelenszkij a kampányba, mi továbbra sem fogjuk hagyni, hogy bárki belesodorja Magyarországot a háborúba!
Magyarország is alapító tagja lett a Donald Trump amerikai elnök által megálmodott Béketanácsnak, miután hazai idő szerint csütörtökön délelőtt tizenkilenc ország állam- és kormányfője aláírta az…
Látványos hazugságspirálba került megint Magyar Péter.
3 nap alatt az alábbi ellentmondásokat sikerült összehozni:
Kiment az Európai…
568 éve, ezen a napon választotta vezetőjévé az Országgyűlés Hunyadi Mátyást.
Az erős, szuverén Magyarország igazi vezetőjévé vált, bel- és külpolitikai sikerekkel egyaránt.
Nagy volt az érdeklődés eddig is az Otthontámogatási Program iránt. A meghosszabbított határidő és a jogosultak körének bővítése ezért is fontos
️
Micsoda győzelem! A magyar pólóválogatott a görögök legyőzésével már az Európa-bajnokság döntőjében van!👏👏👏 Ria-ria Hungária!
A Hír TV-n ma estétől ismét forog a Péntek 8, amelynek első vendége lehettem. Volt miről beszélnünk: a győzelmi terv jelenlegi állásáról, az egymásnak ellentmondó közvélemény-kutatásokról, a fiatalok…
Ma is fogadóórát tartottam, mert a képviselői munka alapja a személyes találkozás. Meghallgatni, tanulni, segíteni!
Ezért vagyok itt!
A kultúra összeköt!
A magyar kultúra napja alkalmából Karády Katalin esten voltunk, Baján.
Ajánlok mindenkinek legalább egy Karády számot!
/posztok.hu