568 éve, ezen a napon választotta vezetőjévé az Országgyűlés Hunyadi Mátyást.
Az erős, szuverén Magyarország igazi vezetőjévé vált, bel- és külpolitikai sikerekkel egyaránt.
Látványos hazugságspirálba került megint Magyar Péter.
3 nap alatt az alábbi ellentmondásokat sikerült összehozni:
Kiment az Európai Parlament előtt tüntető gazdákhoz fotózkodni, hogy megmutassa, hogy ő melletük áll. Amikor megkérdezték tőle, hogy akkor a mercosur miatt tartandó bizalmatlansági indítványon Urusla von der Leyen ellen szavaz-e, eltántorgott.
Másnap azt mondta, hogy a brüsszeli pártjának, az Európai Néppártnak köszönhető, hogy a Mercosur egyezményt nem hagyta jóvá a parlament, hanem arról döntött, hogy az egyezményt előbb vizsgálja meg az Európai Bíróság.
Valójában az Európai Néppárt háromnegyede arra szavazott, hogy ne kerüljön az egyezmény az Európai Bíróság elé, hanem mielőbb léptessék életbe.
Az Európai Néppárt erről sajtótájékoztatót is tartott.
Harmadnap a Mercosur egyezmény miatt bizalmatlansági szavazást tartottunk Ursula von der Leyenről. Ezzel valóban meg lehetett volna akadályozni a Mercosurt. Magyar Péter és a tiszások megijedtek, ezért inkább el sem jöttek a szavazásra. Kaptak érte egy piszlicsáré büntetést a frakciójuktól.
Magyar Péter ezt most úgy tálalja, mintha ez valami óriási lázadás lenne a részéről.
Helyettese, Tarr Zoltán egészen más magyarázatot adott. Nem lázadással, hanem azzal magyarázta a távolmaradást a bizalmatlansági szavazástól, hogy Magyarországon nagyon hideg van, és ezért nekük sürgős feladatuk van Magyarországon, ezért mentek haza egy nappal korábban és hagyták ki a bizalmatéansági szavazást.
Arra inkább nem is probáltak magyarázatot adni, hogy ha annyira a gazdák mellett állnak, akkor Magyar Péter miért nem ment be, már több mint egy éve a parlament mezőgazdasági szakbizottságába, amelynek tagja.
A magyar gazdák csak a Fidesz-KDNP-re számíthatnak.
568 éve, ezen a napon választotta vezetőjévé az Országgyűlés Hunyadi Mátyást.
Az erős, szuverén Magyarország igazi vezetőjévé vált, bel- és külpolitikai sikerekkel egyaránt.
Nagy volt az érdeklődés eddig is az Otthontámogatási Program iránt. A meghosszabbított határidő és a jogosultak körének bővítése ezért is fontos
️
Micsoda győzelem! A magyar pólóválogatott a görögök legyőzésével már az Európa-bajnokság döntőjében van!👏👏👏 Ria-ria Hungária!
A Hír TV-n ma estétől ismét forog a Péntek 8, amelynek első vendége lehettem. Volt miről beszélnünk: a győzelmi terv jelenlegi állásáról, az egymásnak ellentmondó közvélemény-kutatásokról, a fiatalok…
Ma is fogadóórát tartottam, mert a képviselői munka alapja a személyes találkozás. Meghallgatni, tanulni, segíteni!
Ezért vagyok itt!
A kultúra összeköt!
A magyar kultúra napja alkalmából Karády Katalin esten voltunk, Baján.
Ajánlok mindenkinek legalább egy Karády számot!
Na akkor tegyük rendbe a dolgokat.
☝️ Lehet itt kínosan magyarázkodni, pózerkodni meg a Facebookon hősködni, de a héten mindenki számára a Napnál is világosabbá vált: Magyar Péterék Brüsszel emberei,…
Ilyen a vállalkozásbarát Magyarország! 
Hallgass az eszedre, szavazz a Fideszre! 
#80nap
Ennyi.
A tiszások megpróbálták letagadni, hogy Brüsszel pénzesőt küldene Kijevbe, de kiderült, hogy nem csak az ukránok által követelt 800 milliárd dollárt adnák oda az ukránoknak, hanem további 100…