Hogy’ kezdődött? Úgy kezdődött, hogy a németek azt mondták, sisakokat hajlandóak küldeni, mert ők egy háborúba nem küldenek az élet kioltására alkalmas eszközöket, az ugyanis részvételt jelentene a háborúban. Innen indultunk.

Most a harckocsiknál tartunk. És már arról beszélnek, hogy mi van a repülőkkel. Tehát jól látszik, hogyha az ember az elején nem veti meg a sarkát, és nem foglal el egy világos pozíciót, amivel kijelöli a saját nemzeti érdeke alapján, hogy egy konfliktushoz mi a viszonya, akkor belesodródik.

A háború kezdete és a magyar választási kampány 2022 elején nagyjából egybeesett. A kampányról sok rosszat lehet mondani, de azért van haszna is. Ez egy olyan időszak, amikor nyíltan és egyenesen kell beszélni.

A baloldal meg is mondta, hogy azt fogja tenni, amit a nemzetközi közösség mond. Tehát ha a baloldal lenne ma kormányon, akkor mi is nyakig állnánk a háborúban, mint a németek. Már mi is elküldtük volna a tankjainkat, a használaton kívül lévő egykori orosz fegyvereinket, és mi is benne lennénk a háborúban, mint fegyverszállító felek.

A baloldal megmondta, hogyha mandátumot kap, akkor együtt úszik a nemzetközi közösséggel. Azt fogja tenni, amit a többiek, durvábban fogalmazva: azt fogja tenni, amit mondanak nekik.

Mi pedig azt mondtuk, hogy van magyar nemzeti érdek. Így 2022-ben az emberek valójában háború és béke között választottak. És a békét választották.

Ezért a magyar kormány meg tudta vetni a sarkát. Az elején kimondtuk, hogy ez nem a mi háborúnk, nem akarunk beszorulni az oroszok és az ukránok közé. Ez egy olyan konfliktus, amit lokalizálni kellene, nem pedig nemzetköziesíteni, és Magyarország mindent meg fog tenni a béke érdekében. Ezzel leütöttük azokat a cölöpöket, amihez odakötöttük utána a lovunkat. Ezért Magyarország nem sodródik bele a háborúba.

️ Továbbra sincs új a Nap alatt az Európai Bizottság részéről – politikai károkozás mondvacsinált indokokkal, a jogállamiság unalomig ismételt égisze alatt.

A MandinerReakció podcastjának vendége…

Brüsszel pénzvisszatartó stratégiája érdemben gyengítette a forintot 2022-ben.

️ Elemzéssorozatomban a mindannyiunkat húsbavágóan érintő inflációnak eredtem a nyomába. A mai 3 percben (6. rész) az…

Lakitelek az a szellemi központ, ahol mindig a nemzet legfontosabb kérdései adják a témát.
Örömmel tartottam előadást a magyar gazdaság kilátásairól, egy válságok korába lépő évtizedben.

️A szomszédunkban dúló háború miatt hazánk alapvető érdeke, hogy katonáink minden helyzetre felkészüljenek.
A MH Bocskai István 11. Páncélozott Hajdúdandár 39. lövészzászlóalja a napokban szituációs…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média