Az álszentséget próbálja jogszabályba foglalni Brüsszel
Elvárható lenne az Európai Bizottságtól, hogy a számok és a racionalitás alapján hozza meg döntéseit, nem pedig…
Ma is ülésezett a kormány, áttekintettük az ország gazdasági helyzetét.
A háború elhúzódik, a brüsszeli szankciós politika nem javul, és ez együtt drasztikus áremelkedésekhez vezet. Ma a rezsicsökkentés Magyarországon védi a családokat, de az energia ára tovább emelkedik, és ezért egyre nehezebb és költségesebb megvédeni a családokat. Ráadásul a honvédséget is haladéktalanul meg kell erősítenünk. Mindeközben az emelkedő kamatok és az emelkedő árak révén a bankok és a nagy multicégek nagyobb haszonra, extraprofitra tesznek szert.
A kormány ezért úgy határozott, hogy létrehoz egy rezsivédelmi alapot és egy honvédelmi alapot. Innen fizetjük majd a rezsicsökkentés és a honvédség megerősítésének költségeit. Kötelezzük a bankokat, a biztosítókat, a nagy kereskedelmi láncokat, az energiaipari és kereskedő cégeket, a telekommunikációs vállalatokat és a légitársaságokat, hogy extraprofitjuk nagy részét ebbe a két alapba fizessék be. Ezek az intézkedések időben korlátozottak: két évre, 2022-re és 2023-ra vonatkoznak.
Akik ebben a háborús helyzetben extra haszonra tesznek szert, azoktól elvárjuk, hogy segítsék az embereket, és járuljanak hozzá az ország védelmi költségeihez.
Ahogy vállaltuk, a családokat, a nyugdíjasokat, a munkahelyeket és a rezsicsökkentést az elhúzódó háborús helyzetben is meg fogjuk védeni. A részletek és a számok a holnapi kormányinfón következnek.
Az álszentséget próbálja jogszabályba foglalni Brüsszel
Elvárható lenne az Európai Bizottságtól, hogy a számok és a racionalitás alapján hozza meg döntéseit, nem pedig…
A rezsit megvédjük, az extraprofitot elvonjuk!
☝️Orbán Viktor bejelentette, hogy létrejön a rezsi- és a honvédelmi alap. A bankok, multik, telekommunikációs vállalatok a háború miatti extraprofitjukat…
Csák János miniszter úrral és a frissen kinevezett államtitkár kollégákkal.
Gratulálok, Miniszter Úr!
Gratulálok, Vitályos Eszter, Hornung Ágnes (hiányoltunk!), Dr. Hoppál Péter, Gáva Krisztián!
A szomszédban zajló háború elhúzódik, minden lehetséges eszközzel védeni kell Magyarország és a magyar családok biztonságát. A kormány első intézkedései között egy rezsivédelmi és egy honvédelmi alap…
Köszönöm a meghívást a Civil Összefogás Fórumnak a "Mégis kinek a hatalma" című Civil Akadémiára! A tartalmas beszélgetést korunk égető problémáiról külön köszönöm Csizmadia László elnök úrnak és…
Magyarország mindenek előtt, a Jóisten mindannyiunk felett!
Köszönöm Miniszterelnök úr és Külügyminiszter úr bizalmát!
Megtiszteltetés, hogy ismét a magyar kormány államtitkára lehetek!🟠
Ma is ülésezett a kormány, áttekintettük az ország gazdasági helyzetét, a háború elhúzódik, a brüsszeli szankciós politika nem javul, és ez együtt drasztikus áremelkedésekhez vezet.
Ma a…
Hosszú hetek hallgatása után előkerültek Gyurcsányék, és mi az első közlendőjük? Na, mi? Hát persze hogy a rezsivédelmi alap megtámadása!
Nem is csoda, hogy a választási zakó után is ez a legfontosabb…
A jövőben is meg kell védenünk Magyarország békéjét és biztonságát.
Ezért dolgozunk.
A kormány úgy határozott, hogy létrehoz egy rezsivédelmi alapot és egy honvédelmi alapot.
Megvédjük a családokat!